FTC: ezt ígérte Hajnal Tamás a szurkolóknak a Leverkusen elleni búcsú után

2023.03.17. 07:14
Mint ismert, a Ferencváros 2–0-ra kikapott a Puskás Arénában a német Bayer Leverkusentől, így 4–0-s összesítéssel kiesett a labdarúgó Európa-ligából a nyolcaddöntőben. A találkozó után az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás válaszolt az újságírók kérdéseire, és egy ígéretet is tett a szurkolóknak.

Hajnal Tamás szerint a Ferencvárosnak csupán a Bayer Leverkusen elleni párharc odavágójának elején kellett szoknia a ritmust, aztán felvette azt.

„Természetesen tudtuk, hogy nagyon erős ellenféllel állunk szemben, és bravúrra van szükség ahhoz, hogy ezt a párharcot meg tudjuk nyerni. Megvoltak mind a két mérkőzésen azok a momentumok, azok a helyzetek, amikkel meg lehetett volna talán változtatni ennek a párharcnak a végkimenetelét, de el kell ismerni, hogy a két mérkőzés alapján a Leverkusen megérdemelten jutott tovább, és sok sikert kívánunk nekik a következő szakaszban.”

Videónkban a Fradi sportigazgatója elmondja, mit lehet ebből a párharcból továbbvinni, illetve beszél a szurkolókról is, akiknek ígéretet is tesz.

DIBUSZ: A BAJNOKSÁGBAN MEG KELL TALÁLNI A CSAPAT MOTIVÁCIÓJÁT

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 0–2 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, 50 675 néző. Vezette: Artur Dias (portugál)
FTC: Dibusz – Wingo (Marquinhos, 14.; ifj. Lisztes 90+1.), Abena, Knoester, Civic – Esiti, Vécsei – Adama Traoré, Gojak (Manner, 78.), Zachariassen – R. Mmaee (Frederiksen, 90+1.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
LEVERKUSEN: Hrádecky – Tapsoba, Tah, Hincapié (Kossounou, 82.) – Frimpong (Fosu-Mensah, 82.), Exequiel Palacios, Andrich (Demirbay, 86.), Bakker – M. Diaby, Azmun (Hlozek, 71.), Wirtz (A. Adli, 71.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Gólszerző: M. Diaby (3.), A. Adli (81.)

Továbbjutott: a Bayer Leverkusen, 4–0-val, kettős győzelemmel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
14 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
17 órája

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
2026.07.20. 09:03

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
2026.07.20. 08:43

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49