Exkluzív interjú Senderosszal; a Sevilla az Európa-liga Real Madridja

2023.06.01. 23:31
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Budapest vendége volt az Európa-liga-döntőn Philippe Senderos. A szerb édesanyától és spanyol édesapától származó 38 éves, 57-szeres svájci válogatott exkluzív interjút adott lapunknak. A sevillai sikert hozó finálé kapcsán elmondta, aktív éveiben nem volt első számú végrehajtó, de ha kellett, elvállalta a tizenegyes-rúgást. Hét éven át lehetett az Arsenal futballistája, Londonban érezte magát a legjobban. Négy éve már, hogy abbahagyta a futballt, mert ugyan az esze azt súgta, menjen, csinálja még, de a teste mást jelzett. Visszavonulása után a Servette sportigazgatójaként dolgozott.

Kedden, a 33. születésnapján kapta meg az idény legjobb magyar hokikapusának járó Vedres-kupát Bálizs Bence, aki az elit-világbajnokságon is részt vett. Az előző idényt Lengyelországban töltötte, a következőben viszont már Norvégiában légióskodik. Lapunknak a döntését azzal magyarázta, hogy „érzem még magamban a fejlődési vágyat, minden nap egyre jobb akarok lenni szakmailag, és ahhoz, hogy ezt megvalósítsam, a norvég bajnokság színvonala nagyszerű lehet. Ha sikerül, az jó visszaigazolása annak, hogy az elvégzett munkának megvan az eredménye.”

Bögöly Gyula személyében új elnököt választottak a Magyar Röplabda-szövetség élére. A sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, első lépésként a legnagyobb kihívás, hogy a nyári nemzetközi rendezvényeket, így az U17-es leány Európa-bajnokság és az U19-es leány világbajnokság hazai mérkőzéseit sikeresen lebonyolítsa a szövetség. A sportágban egyébként otthonosan mozog Bögöly Gyula, hiszen öt éve vezeti elnökként a férfi Extraliga legutóbbi idényében hat esztendő elteltével újra csúcsra jutó, tizenkilenc bajnoki elsőségével rekorder Fino Kaposvár SE-t.

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32