Európa-liga: Haaland nélkül utazott a Dortmund Glasgow-ba

K. Zs.K. Zs.
2022.02.23. 12:45
null
Erling Haaland még mindig nem bevethető (Fotó: AFP)
Norvég sztárcsatára, Erling Haaland nélkül utazott el a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért kiírt párharc visszavágójára a Borussia Dortmund, amely csütörtökön a Glasgow Rangers vendége lesz – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A 21 éves támadó kisebb sérüléssel bajlódik, immár csaknem négy hete nem számíthat rá klubja. A glasgow-i találkozón viszont lényeges lenne gólokat szereznie a Borussiának, amely kétgólos hátrányból kezdi a visszavágót, mivel egy hete 4–2-re kikapott otthon a Rangerstől.

Haaland ugyanakkor január végén azt nyilatkozta, klubja nyomást gyakorol rá a jövőjét illetően, mert szeretné megtudni, mik a tervei a most zajló szezont követően, ő viszont kizárólag az előtte álló mérkőzésekre akar koncentrálni.

A csatár a legnagyobb európai egyesületek kívánságlistájának elején, többeknél mindjárt az első helyen szerepel – 2024-ig szóló szerződésében sajtóhírek szerint olyan kitétel van, miszerint idén nyáron 75 millió euróért (27 milliárd forintért) távozhat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
15 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
19 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik