Döntetlen Kolozsváron: a Sevilla nem bírt a CFR-rel

BOROS MIKLÓS (Kolozsvár, összefoglaló), HATÁR DÁVID (Budapest, percről percre)BOROS MIKLÓS (Kolozsvár, összefoglaló), HATÁR DÁVID (Budapest, percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 18:45
null
A Sevilla nem bírt a CFR-rel (Fotó: Manases Sándor)
A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén a CFR Cluj hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS

CFR Cluj (romániai)–Sevilla (spanyol) 1–1 (Deac 59. – 11-esből, ill. en-Nesziri 82.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Több mint 17 ezer néző fogadta Kolozsváron a Sevillát, s mivel a spanyol csapatot nem kísérték el szurkolók a találkozóra, még a vendégszektorban is hazai nézők ültek. A találkozó hat perc késéssel indult, mivel Deniz Aytekin játékvezető és a videobíró-rendszert kezelő kollégái között megszakadt a kapcsolat. Pedig, mint később kiderült, a VAR a mérkőzés főszereplője volt, mindkét csapat a képernyő előtti bíróknak köszönhette a gólját.

Az első percekben a CFR megpróbálta letámadni a Sevillát, de Adrian Paun és Ciprian Deac is csak pontatlan távoli lövésekig jutott. A spanyolok negyedóra után teljesen átvették a játék irányítását, de kaput találó lövésük nekik sem volt az első félidőben: Fernando és Luuk de Jong is mellé fejelt, majd Suso átlövése után a holland csatár sarkáról a lécre pattant a labda.

A második félidő is kolozsvári rohamokkal indult, és bár a CFR szögletei nem hoztak veszélyes fejeseket vagy lövéseket, egy felívelés után Jules Koundé kézzel ért a labdához. Aytekin ugyan előbb tovább engedte a játékot, ám közbelépett a VAR, és miután személyesen is visszanézte az akciót, megítélte a büntetőt, amelyből Deac erőből, laposan a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1–0

Ciprian Deac gólja

A Sevilla válasza nem késett, tíz perccel később a spanyolok is reklamáltak egy kezezés utáni tizenegyest, de a VAR megint a CFR javára döntött: Damjan Djokovic szabályosan blokkolta Lucas Ocampos lövését. A hajrában négy csatárral támadó Sevilla végül mégis kijátszotta a hazai lescsapdát, De Jong és Jusszef en-Nesziri üresen maradt a kapu előtt, és a csereként beálló marokkói kiegyenlített. 1–1

Jusszef en-Nesziri gólja

Aytekin ezt is visszanézette, majd megadta a gólt, így a hazai közönség a hajrában már a döntetlen megmaradásáért szurkolt. Ezt Giedrius Arlauskisnak meg is köszönhette a CFR, a litván kapus ugyanis a 94. percben a léc alól tolta ki a Rony Lopes által rábombázott labdát – ez volt a mérkőzés egyetlen védése.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
10 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 15:03

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
2025.07.11. 09:07

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
2025.07.11. 08:59

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2025.07.10. 21:46

Haraszti Zsolt: Nem lepett meg minket a CFR

Európa-liga
2025.07.10. 21:43
Ezek is érdekelhetik