El: ötven fradista jegy nélkül utazott – holland közlemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 18:53
Mint arról beszámoltunk, a holland rendőrség hivatalos közleménye szerint nyolc futballdrukkert kellett előállítani csütörtökön az 1–1-re végződő Go Ahead Eagles–Ferencváros Európa-liga-selejtező előtt és után. A holland klub hivatalos közleményben reagált a történtekre, és eddig nem ismert információkat is nyilvánosságra hozott.

A Go Ahead Eagles hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint „ötven ferencvárosi szurkoló meccsbelépő nélkül utazott Hollandiába, ahol arra törekedtek, hogy konfrontációba kerüljenek a hazai drukkerekkel”, ám a rendfenntartók közbeléptek, így nem került sor összecsapásra. A biztonsági erők a német határ felé terelték a magyar fanatikusokat.

A holland rendőrség korábban arról számolt be, a Go Ahead Eagles drukkerei is keresték az összetűzés lehetőségét, sőt a helyszínen előállított nyolc szurkolóból csak egy volt magyar.

A holland klub kommünikéjében leírja, hálás Emmen városának a vendéglátásért, és nagyon sajnálja, hogy „néhány, magát futballszurkolónak nevező személy” visszaélt a helyiek jóindulatával.

A Go Ahead Eagles leszögezi, együttműködik a rendőrséggel, amely jelenleg is vizsgálja a történteket. Az egyesület hozzáteszi, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben ne forduljanak elő a csütörtökihez hasonló cselekmények.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte az első helyen álló Pustertal Wölfét

Jégkorong
10 órája

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
16 órája

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30
Ezek is érdekelhetik