El: Nemzetközi klasszisok alkotják a Betist – Hajnal Tamás

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 15:22
null
Hajnal Tamás (Fotó: Tumbász Hédi)
A spanyol élvonalbeli Real Betisszel mérkőzik meg az FTC csütörtökön az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója elmondta, igyekeznek mindent megtenni, hogy felborítsák a papírformát.

 

„Nagyon komoly csapatnak látom a Betist, amely bombaerős játékoskerettel rendelkezik, minden csapatrészben klasszis játékosokkal – idézi a fradi.hu Hajnal Tamást, a Ferencváros sportigazgatóját. – Ezenfelül Manuel Pellegrini személyében olyan edzője van, aki nagy tapasztalattal bír és nagyon alapos, látszik ez a csapat szerkezetén, struktúráján, fegyelmezettségén is. A Betis csapatként és egyénileg is jó benyomást kelt. Az eddigi eredményei önmagukért beszélnek, a La Liga aktuális idényében eddig csupán egy veresége van, a Real Madrid ellen, a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert. A játék minden szegmensében topkategóriás együttesről beszélhetünk.”

„A Betis minden csapatrészben jól erősített, szerződtette a Getafe ellen két gólt szerző csatárt, Willian Josét, illetve érkezett Héctor Bellerín jobbhátvédként, aki ezen a poszton még mindig az egyik legjobb Európában. Kiemelkedő játékosuk továbbá a világbajnok francia, Nabil Fekir, aki szabadabb szerepkörben játszik, ő bármikor jelentheti a különbséget, hihetetlenül nagy kreativitással és gólveszélyesen futballozik. A középpályán William Carvalho megadja az egyensúlyt a védekezés és a támadás között, fizikálisan erős játékos, aki a portugál válogatott egyik alapembere. Abszolút nemzetközi klasszisok alkotják az ellenfél keretét, nehéz gyenge pontot találni a Betis játékában. Ráadásul a csapat mentális erejét mutatja a legutóbbi, Celtic elleni csoportmeccs is, amelyen hátrányból győzött 4–3-ra.”

Hajnal Tamás szerint nem kérdés, hogy a sevillai alakulat a csütörtöki találkozó esélyese.

„Szerintem ez egyértelmű, a világ második legerősebb bajnokságának a hatodik helyezettjével játszunk. A Betis az előző idényben 61 pontot gyűjtött a spanyol élvonalban, ráadásul az új szezont is jól kezdte, jelenleg hét mérkőzés után csupán egy vereséggel hetedik, meggyőző teljesítményt nyújt. Szerintem egyértelmű, hogy a Betis a mérkőzés esélyese, lényegesen magasabb szintet képvisel, mint a Dinamo vagy a Slavia. Játékban a Betis egységesebbnek tűnik, mint legutóbbi ellenfelünk, a Bayer Leverkusen. Nagyon erős csoportba kerültünk, óriási kihívás ez a csapat és a játékosok számára. Teljesen egyértelmű, hogy a Betis a csütörtöki meccs favoritja, de természetesen mi úgy fogunk pályára lépni, hogy mindent megteszünk majd azért, hogy valahogy fel tudjuk borítani a papírformát, el tudjuk tüntetni a csapatok közti nagy különbséget. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, topformában kell futballozunk, illetve csapatszinten jobban működnünk, csak így lehet valamennyi esélyünk arra, hogy meglepetést szerezzünk” – tette hozzá a 40 esztendős szakember.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖK
G-CSOPORT
21.00: FERENCVÁROS
–Real Betis (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n
21.00: Celtic (skót)–Bayer Leverkusen (német)
A-CSOPORT
18.45:
Sparta Praha (cseh)–Rangers FC (skót)
18.45: Olympique Lyon (francia)–Bröndby (dán)
B-CSOPORT
18.45:
Sturm Graz (osztrák)–PSV Eindhoven (holland)
18.45: Real Sociedad (spanyol)–Monaco (francia)
C-CSOPORT
18.45:
Legia Warszawa (lengyel)–Leicester City (angol)
18.45: Napoli (olasz)–Szpartak Moszkva (orosz)
D-CSOPORT
18.45:
Fenerbahce (török)–Olympiakosz (görög)
18.45: Antwerpen (belga)–Eintracht Frankfurt (német)
E-CSOPORT
21.00: Olympique Marseille (francia)–Galatasaray (török)
21.00: Lazio (olasz)–Lokomotiv Moszkva (orosz)
F-CSOPORT
21.00: Braga (portugál)–Midtjylland (dán)
21.00: Ludogorec (bolgár)–Crvena zvezda (szerb)
H-CSOPORT
21.00: West Ham United (angol)–Rapid Wien (osztrák)
21.00: Genk (belga)–Dinamo Zagreb (horvát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik