El: Nem jobb csapat a Crvena zvezda! – Botka Endre

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.10.12. 08:46
null
Botka Endre biztos benne, hogy csütörtökön jó teljesítményt nyújt a Fradi a Crvena zvezda ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A múlt heti, belgrádi 4–1-es vereség Botka Endre szerint már a múlté, őszinte nyilatkozataival pedig soha senkit sem szeretne megbántani.

– A belgrádi mérkőzést követően úgy fogalmazott, hogy egész meccsen „langyosak” voltak. Megbeszélték a problémát?
– Talán már a Debrecen elleni meccsen is érződött, hogy abszolút más volt a mentalitásunk – mondta lapunknak Botka Endre, a Ferencváros 28 éves védője. – Mindenki többet tett bele a közösbe, a vasárnapi bajnoki mérkőzés jó előjele volt a csütörtöki összecsapásnak. Nem jobb csapat a Crvena zvezda, ha koncentrációban végig erősek leszünk, megverhetjük. A mentalitás lehet a kulcs a sikerhez.

– Szeret figyelemfelkeltően nyilatkozni, ha kell, kritizál, de előfordult már, hogy a gíroszosok miatt a stadionba hömpölygő füstöt emlegette. Készül ezekre, vagy spontán jönnek?
– Mindig őszintén mondom el a gondolataimat. Soha senkit sem szeretnék megbántani, és jó is, hogy szóba hozta az azeri Qarabag elleni füstös nyilatkozatomat, hiszen akkor sokan félreértették. Még véletlenül sem szerettem volna nagyképű lenni, egyszerűen zavaró volt a pályára áramló füst, nehezen kaptunk levegőt, utóbb többen mondták, ez lehetett a városban érezhető erős szmog is. Ezek a nyilatkozatok spontán jönnek, nem szeretem a sablonos válaszokat, amelyeket nemcsak én, alighanem a nézők, olvasók is unhatnak. Arra azért figyelek, hogy lehetőleg senkit se bántsak meg.

– Fejben vagy testben nehezebb bírni az erőltetett menetet?
– Érdekes, egészen jól bírom a strapát. Azt gondoltam, az idény ezen szakaszában fizikailag és mentálisan is jobban le leszek harcolva, ám meglepően jól bírom a sok mérkőzést. Ebben alighanem szerepe van annak is, hogy már évek óta benne vagyunk ebben a ritmusban, sorozatban negyedszer jutottunk be valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe. Ez az esztendő még extrémebb, a novemberi világbajnokság miatt talán ha kétszer fordult elő velünk, hogy ne lett volna hétközi mérkőzésünk is.

– A lelkeknek mennyire tett jót a vasárnapi, Debrecen elleni kétgólos győzelem?
– Bízom benne, hogy két vesztes mérkőzés – a Kecskemét és Zvezda elleni – volt a hullámvölgy, és a rossz élményeket a DVSC elleni győzelemmel már magunk mögött tudhatjuk. A válogatott mérkőzések miatti szünet előtt jöttek az eredmények, senki sem számított rá, hogy gyengébb eredmények is becsúsznak, talán túlságosan is megnyugodtunk, elhittük, hogy elég a mezt kiküldeni a pályára. Ez nem jó! Láthattuk, Kecskeméten is ki tudtunk kapni. Ha viszont mindenki odateszi magát, nem lehet gond. Be kell látni, meccs közben már nehéz váltani, vagyis az első pillanattól koncentráltnak kell lenni.

– Belgrádban a védelem bal oldalán jutott szóhoz, hazai pályán alighanem a jobb szélen kezd. Nem okoz gondot?
– Nem hálás feladat… Amúgy ez az egyik erősségem, hogy több pozícióban is tudok játszani. A szakmai stáb is tisztában van vele, mire vagyok képes a pálya két szélén, ha a bal oldalon jutok szóhoz, nem ugyanaz az elvárás velem szemben, mint ha a jobbon kezdenék. Nem tagadom, nehéz a bal oldalon futballozni, mert ott rendre a gyengébb lábamra jön ki a labda, és ezt alighanem az ellenfelek is tudják. Belgrádban ez sajnos érezhető is volt. Ha belső védőt kell játszanom, sokkal könnyebb az átállás.

– A visszavágón mire számít a szerb bajnoktól? Vajon türelmesen próbál futballozni, vagy felbuzdulva a hazai négy egyes győzelmén Budapesten is támad?
– Elképzelhetőnek tartom, hogy a belgrádi eredmény miatt bátrabban futballozik. Nekünk is azt kellene tennünk, amit a Zvezda Belgrádban, azaz bátran menni előre. A Crvena zvezda jó csapat, van olyan erős, mint a csoportban lévő másik két együttes – még akkor is, ha az eredmények nem ezt mutatják.

– A Trabzonsport és a Monacót jobbnak érezte?
– A mutatott játék és az eredmények ellenére igen. Biztos vagyok benne, ha a szerb bajnok ellen az igazi arcunkat mutatjuk, mi vagyunk a jobb csapat. Persze ezt nem elég csak elmondani, a pályán be is kell bizonyítani. A fogadkozás önmagában nem elég.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik