El: elkezdődött a bérletek értékesítése az FTC hazai meccseire

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 14:41
null
Október 3-án játssza első hazai mérkőzését a Ferencváros (Fotó: Szabó Miklós)
Hétfőn elkezdődött a bérletes szurkolók számára az Európa-liga csoportkörébe jutott Ferencváros labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseire szóló El-bérletek árusítása, amelyeket csütörtök déltől már azok a drukkerek is megvehetnek, akik nem rendelkeznek szezonbérlettel.

A fradi.hu beszámolója szerint a bolgár Ludogorec elleni október 3-i, az orosz CSZKA Moszkva elleni november 7-i, valamint a spanyol Espanyol elleni november 28-i El-csoportmérkőzéseket magában foglaló bérletet azért is érdemes megvásárolni, mert „egy találkozóra szóló jegyeket csak akkor árusítanak majd, ha nem kelt el az összes bérlet”.

A szezonbérlettel rendelkező drukkerek kedvezményes áron juthatnak az El-bérlethez, amelyet ugyanarra a helyre vásárolhatnak meg, ahova a szezonbérletük is szól.

A legdrágább El-bérlet kedvezménnyel 28 980, a legolcsóbb 10 500 forintba kerül, kedvezmény nélkül ugyanez 35 190 forint, illetve 12 750 forint. Ha az egyes mérkőzésekre lesz különálló jegyértékesítés, akkor ebben a kategóriában 5000-től 13 800 forintig terjed majd egy belépő ára.

A klub felhívta a B1, B2 és B3 szektorokban helyet foglaló szurkolók figyelmét arra, hogy vásárláskor helyre szóló jegyet kell választaniuk. Az FTC hazai El-találkozóin nem lesz lehetőség nyugdíjas és diák, valamint a családi szektorba kedvezményes jegyvásárlásra.

A bérleteket online a meccsjegy.fradi.hu weboldalon, illetve a Groupama Aréna jegypénztáraiban, pénteken 10 és 18 óra között, szombatonként pedig az aktuális hazai bajnoki meccs félidejéig lehet megvásárolni.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
A H-CSOPORT MENETRENDJE
1. forduló: szeptember 19.
21.00:
Espanyol (spanyol)–Ferencváros
21.00: Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz)
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik