El: a Slovan több játékosa sem hajlandó pályára lépni

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 22:02
A pozsonyi Slovan Bratislava hivatalos közleményben tudatta, hogy két játékosa és egy edzője nem vesz részt az Európa-ligában a koszovói Feronikeli elleni párharcban.

A kommünikéből kiderül, hogy három szerbről van szó: Alekszandar Csavricsról, Dejan Drazsicsról és a másodedző Vladimir Radjenkovicsról, s ők nem lesznek ott az első mérkőzésen, illetve a visszavágón sem.

A Slovan Bratislava a hivatalos honlapján arról ír, hogy a három személy tiszteletben tartja a szerb kormányt, illetve annak nézőpontját a koszovói klubbal kapcsolatban. A Slovan hozzáteszi, hogy elfogadja a két játékos és a tréner döntését, valamint arra kéri a gárda szurkolóit, tegyenek hasonlóan.

„Noha nem kellemes helyzet ez, tiszteletben kell tartanunk az elhatározásukat” – olvasható a közlemény zárásában.

SZERDA

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
18.00:
Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák)–Feronikeli(koszovói)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik