El: A magyar futball becsületéért is játszunk a Bordeaux ellen – M. Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 09:13
null
Marko Nikolics nem volt elégedett a csapatával a Nomme Kalju elleni visszavágón (Fotó: Török Attila)
A Videoton vezetőedzője, Marko Nikolics a továbbjutás ellenére éles kritikát is megfogalmazott csapatával szemben az észt Nomme Kalju ellen 1–1-es döntetlennel záruló Európa-liga-visszavágó után. A szakember a selejtező 3. fordulójában következő párharcról elmondta, a magyar labdarúgás becsületéért is játszanak majd a francia Bordeaux ellen.

 

„Nem vagyok teljesen elégedett. Ez nem volt túl jó mérkőzés számunkra. Tudunk ennél jobban játszani, és kell is ennél jobban játszanunk a következő körben. Kicsit úgy éreztem, hogy a játékosok éppen annyit adtak ki magukból, amennyi elég volt a továbbjutáshoz. Egy nagy csapatnál viszont nem szabad így játszani, ennek nem ez a módja” – bosszankodott a Videoton vezetőedzője, Marko Nikolics a Nomme Kalju elleni 1–1-es döntetlent követően.

„Volt némi változtatás a kezdőcsapatban, valamint találkozó közben is, hogy néhány futballista pihentebb legyen a hétvégi bajnokira, valamint ez annak is szólt, hogy pár labdarúgó így játéklehetőséget kaphatott, megnézhettük, hogyan teljesítenek. Háromnaponta meccsünk van, kénytelen vagyok rotálni a csapatot" – beszélt a szakember az összeállításról, melyben helyet kapott például Mirko Maric, aki tétmérkőzésen először volt kezdő ebben a szezonban.

Nikolics előre is tekintett a Bordeaux elleni párharcra, melyen a magyar futball becsületéért is játszanak majd.

„Nem éreztem elég energiát a csapatban, volt ugyan néhány lehetőségünk, de összességében ez nem lehetett túl jó este a szurkolóink számára. Sajnos kicsit félve futballoztunk. Egyik fontos feladatom, hogy eltüntessem ezt a kishitűséget az együttesből. A Bordeux elleni párharc teljesen más lesz, az biztos, ám vezetőedzőként tényleg hiszek benne, hogy meglepetést okozhatunk egy európai nagy csapat ellen. Ehhez persze jobban kell majd játszanunk, de nemcsak magunkért, hanem a magyar labdarúgás becsületéért is játszunk majd, hiszen sajnos mi maradtunk egyedül versenyben a nemzetközi kupákban.”

A csütörtöki összecsapás kapcsán a Nomme Kalju vezetőedzője is tisztában volt azzal, hogy a Videoton nem a legjobbját nyújtotta.


„Az első mérkőzésen nagy hátrányba kerültünk, ebből következett, hogy ellenfelünknek belefért, hogy ma csupán annyit tett ki a pályára, amennyit kellett. Ez érthető, hiszen a bajnokságban is fontos meccsek várnak rá. Abba nem szeretnék belemenni, hogy a Videoton FC-nek mennyi esélye lehet a franciák ellen, ez legyen a kollégám dolga, nekem is megvan a sajátom. Viszont sok sikert szeretnék kívánni a fehérváriaknak a folytatásra, őszintén mondom, remek vendéglátók voltak, nagyon jól éreztük magunkat Magyarországon" – idézi a vidi.hu Szergej Francevet.

EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉS (július 27.)
20.30:
Bordeaux (francia)–Videoton
VISSZAVÁGÓ (augusztus 3.)
19.00:Videoton–Bordeaux (francia)

A Videotonnak a továbbjutás esetén még egy párharcot kell megnyernie, hogy ott lehessen az Európa-liga főtábláján. Az El-playoff (4. forduló) sorsolását augusztus 4-én készítik el.

2. SELEJTEZŐKÖR, 2. MÉRKŐZÉS
Videoton FC–Nomme Kalju (észt) 1–1 (Lazovics 37., ill. A. Dmitrijev 50. – 11-esből)
Továbbjutott:
a Videoton, 4–1-es összesítéssel.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
FC Midtjylland (dán)–Ferencváros 3–1
Továbbjutott a Midtjylland 7–3-as összesítéssel.

Dinamo Minszk (fehérorosz)–Rabotnicski Szkopje (macedón) 3–0

Továbbjutott a Dinamo Minszk, 4–1-es összesítéssel
Lyngby (dán)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–1

Továbbjutott a Lyngby, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
HJK (finn)–Skendija (macedón) 1–1
Továbbjutott a Skendija, 4–2-es összesítéssel
VPS (finn)–Bröndby (dán) 2–1

Továbbjutott a Bröndby, 3–2-es összesítéssel
Suduva Marijampole (litván)–Liepaja (lett) 0–1
Továbbjutott a Suduva, 2–1-es összesítéssel
FK Mladá Boleslav (cseh)–Shamrock Rovers (ír) 2–0
Továbbjutott a Mladá Boleslav, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel
Trakai (litván)–IFK Norrköping (svéd) 2–1 (11-esekkel: 5–3)
Továbbjutott a Trakai, 3–3-as összesítéssel, tizenegyesekkel.
Brann (norvég)–MFK Ruzomberok (szlovák) 0–2
Továbbjutott a Ruzomberok, 2–1-es összesítéssel.
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Rheindorf Altach (osztrák) 0–3
Továbbjutott az Altech, 4–1-es összesítéssel.
Zaria Balti (moldovai)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–2
Továbbjutott az Apollon Limassol, kettős győzelemmel 5–1-es összesítéssel.
Odd (norvég)–Vaduz (liechtensteini) 1–0

Továbbjutott az Odd 2–0-s, kettős győzelemmel, összesítéssel.
Zira (azeri)–Astra Giurgiu (román) 0–0
Továbbjutott az Astra Giurgiu, 3–1-es összesítéssel.
Levszki Szófia (bolgár)–Hajduk Split (horvát) 1–2

Továbbjutott a Hajduk Split, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel.
Bnei Jehuda Tel-Aviv (izraeli)–AS Trencín (szlovák) 2–0

Továbbjutott a Bnei Jehuda, 3–1-es összesítéssel.
AIK Solna (svéd)–Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák) 2–0

Továbbjutott az AIK 2–0-s összesítéssel.
AEK Larnaca (ciprusi)–Cork City (ír) 1–0

Továbbjutott az AEK, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel.
Galatasaray (török)–Östersund (svéd) 1–1
Továbbjutott az Östersunds, 3–1-es összesítéssel.
Botev Plovdiv (bolgár)–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 4–0

Továbbjutott a Plovdiv 5–1-es összesítéssel.
Utrecht (holland)–Valletta FC (máltai) 3–1
Továbbjutott az Utrecht, 3–1-es összesítéssel.
Fola Esch (luxemburgi)–Inter Baki (azeri) 4–1

Továbbjutott a Fola Esch 4–2-es összesítéssel.
Luzern (svájci)–Osijek (horvát) 2–1
Továbbjutott az Osijek, 3–2-es összesítéssel.
Lech Poznan (lengyel)–Haugesund (norvég) 2–0
Továbbjutott a Lech Poznan, 4–3-as összesítéssel.
AEL (ciprusi)–Progres Niederkorn (luxemburgi) 3–1
Továbbjutott az AEL,
kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel
Skënderbeu (albán)–Kajrat Almati (kazah) 2–0

Továbbjutott a Skënderbeu, 3–1-es összesítéssel.
Domzale (szlovén)–Valur Reykjavík (izlandi) 3–2

Továbbjutott a Domzale, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel.
Crvena zvezda (szerb)–Irtis Pavlodar (kazah) 2–0

Továbbjutott a Crvena zvezda, 3–1-es összesítéssel.
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Gabala (azeri) 0–2

Továbbjutott a Gabala, 3–1-es összesítéssel.
Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Sturm Graz (osztrák) 0–3

Továbbjutott a Sturm, 3–1-es összesítéssel.
Gorica (szlovén)–Panioniosz (görög) 2–3
Továbbjutott a Panioniosz, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel.
Siroki Brijeg (bosnyák)–Aberdeen (skót) 0–2
Továbbjutott az Aberdeen, 3–1-es összesítéssel.
KR Reykjavík (izlandi)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–2

Továbbjutó a Maccabi Tel-Aviv, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik