Ekl-selejtező: az Újpestre az FCSB, a PAFC-ra a Feyenoord is várhat

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 10:40
null
Lehetséges ellenfelet kap az Újpest és a Puskás Akadémia is (Fotó: Dömötör Csaba)
Jó nevű, nagy múltú klubok akadnak az Újpest és a Puskás Akadémia lehetséges Európa-konferencialiga-selejtezős ellenfelei között – arra az esetre, ha klubcsapataink sikerrel veszik az Ekl 2. selejtezőkörét. A hétfő délutáni sorsoláson a román FCSB és a görög AEK Athén is a Magyar Kupa-győztes Újpest lehetséges ellenfelei közt szerepel majd, míg az is eldőlhet, hogy a PAFC esetlegesen a Feyenoorddal mérkőzhet-e meg. 

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség a harmadik selejtezőforduló sorsolása előtt előzetesen hat nyolc-, illetve egy hatpárharcos csoportba rendezte a „főágakon” küzdő klubokat a koefficienspontjaik alapján. A még versenyben lévő magyar klubok közül az Újpest párharca a 2-es, a PAFC-é a 3-as csoportba került – és egyik magyar együttes sem számít majd kiemeltnek, ha sikerrel veszi a második selejtezőkört. A fővárosiaknak a svájci bajnokságban szereplő, ám liechtensteini Vaduzt, a felcsútiaknak a lett RFS-t kell felülmúlni előbb ehhez.

A 2. körös siker esetén az Újpest lehetséges ellenfelei az UEFA honlapja alapján: a román FCSB és a kazah Sahtar Karagandi, vagy az északmacedón Skupi és a portugál Santa Clara, vagy a bosnyák Velez Mostar és a görög AEK Athén, vagy a svájci Basel és az albán Partizan Tirana párharc győzteséből kerül ki.

A Puskás Akadémia lehetséges ellenfelei – szintén az uefa.com-on leírtak szerint –: a máltai Gzira United és a horvát Rijeka, vagy az erőnyerő portugál Pacos Ferreira, vagy a belga Gent és a norvég Vålerenga, vagy a koszovói KF Drita és a holland Feyenoord mérkőzéseinek továbbjutója lesz.

A bajnoki ágon a BL-selejtező korábbi vesztesei harcolnak egymással, itt öt párharc lesz.

Minden párharcban két mérkőzésen dől el a továbbjutás.

Az UEFAközleményeszerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek majd jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

A sorsolás 14 órakor kezdődik.

KULCSDÁTUMOK
Selejtező, 2. forduló

A magyar csapatok közül az Újpest és a Puskás Akadémia érdekelt.
Játéknapok:július 22. és 29.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja:július 19.
Játéknapok:augusztus 5. és 12.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:augusztus 2.
Játéknapok:augusztus 19. és 26.

A csoportkör sorsolását augusztus 27-én rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 16.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik