Eljutott néhány helyzetig, de nem tudott nyerni a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2022.07.28. 20:50
A Puskás Akadémia 0–0-t játszott odahaza a Vitória Guimaraesszel, de hazai háromgólos győzelmével a portugál csapat jutott tovább az Európa-konferencialiga 2. selejtezőköréből.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Puskás Akadémia FC–Vitória Guimaraes (portugál) 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 2325 néző. Vezette: Sundberg (dán)
PAFC:
Markek – Szolnoki (Van Nieff, 45+1.), Stronati, Spandler, Nagy Zs. (Mezgrani, 20.) – Urblík, Favorov, Corbu (Baluta, 64.) – Komáromi, Kiss T. (Kicsun, 63.) – Zahedi (Puljic, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Vitória: Varela – Miguel Maga, Amaro, Mumin, Ogava (Hélder Sá, 82.) – Tiago Silva, Alfa Semedo, Daniel Silva (Ibrahima Bamba, 82.) – Lameiras (Joao Pereira, 76.), André O. Silva (Anderson Silva, 64.), Jota Silva (Nelson Luz, 64.). Vezetőedző: Joao Aroso
Továbbjutott:
a Vitória Guimaraes, 3–0-s összesítéssel

ÖSSZEFOGLALÓ

Mintegy negyven portugál szurkoló énekhangja kísérte a felcsúti kupavisszavágó első perceit, sőt a vendégtábor lelkesedése a folytatásban sem lankadt – messzire elkísérték kedvenceiket a Vitória hívei. Joggal bizakodtak, hiszen a Guimaraes az első mérkőzésen 3–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, így a magyar csapatnak csekély esélye maradt a csütörtöki visszavágó előtt.

Ahogyan Hornyák Zsolt, a házigazda vezetőedzője ígérte, több helyen is „belenyúlt” a kezdőcsapatba, öt olyan játékost (Alexandru Baluta, Lamin Colley, Yoël van Nieff, Mohamed Mezgrani, Luciano Slagveer) is találtunk, aki Portugáliában kezdett, Felcsúton már nem. Az edző arról is beszélt, sokkal agresszívabb hozzáállást vár a csapatától, mint az idegenbeli mérkőzésen, és valóban úgy tűnt, a felcsútiak nagy lendülettel vetik magukat a küzdelembe. Más kérdés, hogy már a négy védő elé egy szűrőt és négy középpályást felvonultató portugálok labdabiztonsága, gyorsasága minden játékhelyzetben érvényesült, így a magyar együttes nehezen tudott szabad területeket találni.

Aztán ijesztő jelenetek szemtanúi lehettünk: a magyar válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésein remekül teljesítő, Németország és Anglia ellen gólt szerző Nagy Zsolt maradt földön egy összecsapást követően, a térdét fájlalta, nem is tudta folytatni a játékot, így váratlanul korán cserélni kellett, ráadásul kulcsemberét veszítette el a házigazda – Felcsúton és persze a magyar válogatottnál nyilván azt remélik, nem túl hosszú időre.

A Puskás Akadémia Sahab Zahedi megindulásaiban bízott, a légióst hosszú indításokkal próbálták játékba hozni, de érződött, rá nagyon figyelnek a Vitória védői. Az első félidő jó iramot, de kevés helyzetet hozott, a portugálok ritkán tűntek fel a magyar kapu előtt, igaz, Tiago Silva kétszer is gólt szerezhetett volna – a Vitória arra figyelt, ne kapjon gólt. Az első félidő éppen olyan rosszul zárult a Puskás Akadémia számára, ahogyan elkezdődött: nem sokkal a szünet előtt Szolnoki Roland a földön maradt, üvöltött fájdalmában, ezt a nézőtéren is jól lehetett hallani, hordágyon kellett levinni a csapatkapitányt.

Egyelőre csak reménykedni tudunk, akárcsak Nagy Zsolt esetében, hogy nincs nagy probléma (bár a játékos kétségbeesett hangja a szívünkbe mart), pokoli idénykezdés lenne ez a Puskás Akadémia számára...

Ilyen első félidő után leginkább annak szorítottunk, ne sújtsa újabb sérülés a magyar együttest – ha lehet ilyet mondani, a szünet után már nem is az eredmény a fontosabb, hanem az aggodalom. Mi lehet Nagy Zsolttal és Szolnoki Rolanddal?

A továbbjutás már az első mérkőzésen eldőlt, s bár a Puskás Akadémia igyekezett jobb teljesítményt nyújtani, mint egy hete, csütörtök este már egyetlen pillanatig sem volt reális esélye, hogy ráijesszen az ellenfelére.

Ezzel együtt az összecsapás nem volt unalmas, akadtak szép jelenetek, a Vitória néhány labdakihozatala egészen látványosra sikeredett. De a Puskás Akadémia is felvillantott valamit a tudásából – inkább csak a mezőnyben, ám ezek arra nem voltak elegendők, hogy ziccerbe kerüljön. És a pechsorozat folytatódott... Már hetven percen is túljártunk, amikor felcsúti beívelés után Patrizio Stronati és a Guimaraes kapusa, Bruno Varela összeütközött, mindketten a földön maradtak, és a nézők nem hittek a szemüknek: ilyen létezik? A futballistákat ápolni kellett, de itt talán szerencsésebb volt a kimenetel, hiszen mindketten folytatni tudták a játékot.

Gól nélkül ért tehát véget a Puskás Akadémia visszavágója, így a magyar gárdák közül a felcsúti az egyetlen, amely nem tudta kivívni a továbbjutást, de a papírforma alapján erre számítani lehetett. Az Ekl-selejtezős párharcban összesítésben 3–0-ra alulmaradó PAFC máris készülhet a Ferencváros elleni vasárnapi bajnoki rajtra. 0–0

Kiss Tamás: Ezt el kell felejteni, és a Fradira koncentrálni, hogy elhozzuk a 3 pontot

PERCRŐL PERCRE

90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+4. perc
Spandlernek van még energiája egy csodás becsúszásra, Luz nagy bánatára.

90+3. perc Bamba akasztásáért sárga lap Alexandru Balutának.

Négy perc a ráadás.

90. perc FÖLÉ, Puljic öt méterről a léc fölé fejeli a balról középre szálló Urblík-féle sarokrúgást!

89. perc Puljic passzát kissé balról, 18 méterről nem sokkal vágja a léc fölé Komáromi.

88. perc Anderson Silva lő ballal 17-ről Stronatiba.

86. perc Baluta kioszt egy kötényt, de most meg Favorov rontja el a passzt a 16-os előterében.

85. perc T. Silva jobb oldali beadására kivetődik Markek, Luz hatméteres, ballábas lövését blokkolja Spander. Kontra, Komáromi beadását elvéti a 16-oson Baluta.

84. perc Favorov sarkaz a bal szélen, szép a kihozatal, de a 16-os előtt megáll a tudomány.

82. perc D. Silva le, Ibrahima Bamba be, Hélder Sá meg Ogava helyére fut be.

78. perc Urblík József odarúg Van Nieff bakija után T. Silvának.

Sokkoló vereség, a Kizilzsar kiejtette az NK Osijeket!

76. perc Joao Pereira be, Lameiras nem volt ma formában.

75. perc Jobban van már a Benfica és az Ajax volt kapusa, elkapja Komáromi balról jövő, ballábas beadását.

73. perc Hosszas ápolás.

A középpályás hiába reklamál.

71. perc Joëll van Nieff kap sárga lapot, mert Stronati nekiment egy szöglet után Varela kapusnak.

70. perc André Amaro lekönyökli Komáromit, sárga lap és ápolás.

70. perc Nincs bent, T. Silva jobbal 19-ről a jobb alsóba lőne, de Markek hatalmasat véd, vetődve. Mezgrani szépen blokkolta előtte Luz közeli, 12 méteres lövését, a szöglet után a kapu fölé fejeli a labdát Semedo.

63. perc Zahedi, Corbu és Kiss le, nem ment ma nekik, Jevhen Kicsun, Alexandru Baluta és Jakov Pujic be. J. Silva le, Nelson Luz váltja, André Silvát az előző mérkőzésen eredményes Anderson Silva váltja.

56. perc MELLÉ, Urblík balról középre szálló szabadrúgását Stronati nem sokkal, de a jobb alsó mellé fejeli! Kissé jobbról, hét méterről.

50. perc Ó, FAVOROV! Urblík jobbal középre adja a szögletet balról, Ogava leáll, Favorov két méterről nem éri el fejjel a labdát. Azt hitte, előtte Spandler vagy Stronati elfejeli a labdát? Nem tudni.

48. perc Mezgrani ballábas beadását kifejeli az ötösről Amaro.

46. perc Komáromi bal oldali beadása magas az ötösön elhasaló Kissnek.

46. PERC FOLYTATJUK!

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

A hivatalos nézőszám: 2325

„Gyorsabbak az edzések, nagyobb az intenzitás, és amikor visszamegyek a B-csapat meccsére, ennek jótékony hatását érzem is – magyarázta a fiatal labdarúgó. – Észrevehető a fejlődés, olyan labdákat is védek, amelyekről korábban lemaradtam volna, ezért nagyon élvezem a gyakorlásokat az első csapat játékosai között. Egyelőre nem faggattak, milyen országba utazunk, igaz, sok az új játékos, és azért mégiscsak a harmadik kapus vagyok, sokan nem is tudják, hogy én most hazautazom... Inkább a mérkőzés a téma, az öltözőben arról beszélgettek a srácok, hogy nehezebb, szorosabb összecsapásra számítottak, de a gyorsan megszerzett vezető gól önbizalmat adott mindenkinek. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy nincs vége a párharcnak, ha nem figyelünk kellőképpen, bajba kerülhetünk annak ellenére, hogy az előny tekintélyesnek tűnik. Még a fodrász is ezzel fogadott kedden: ha a mérkőzés elején gólt szerez a Puskás Akadémia, könnyen veszélybe kerülhet a továbbjutás, vagyis itt tényleg senki sem hiszi lefutottnak a meccset.”

A kapus másfél éve tagja a Vitória felnőttkeretének, és azt mondja, érzi magán, mennyire más a tempó a „nagyoknál”, az első csapat és az U23, valamint a B-együttes között is jókora a különbség.

„Régi csapattársaim közül Balogh Botond manapság a Parma játékosa, Kata Mihály az MTK-ban futballozik – mondta Bencze Antal. – A korosztályos válogatottakból ismerem Komáromi Györgyöt és Posztobányi Patrikot, akik ma is a Puskás Akadémia tagjai, remélem, lesz alkalmunk beszélgetni a mérkőzés után.”

A 2002-es születésű kapus nyolcévesen a Ferencvárosban kezdett, majd a Dalnoki Akadémia tagja volt, 2014 és 2018 között az MTK Budapest játékosaként többször is védett a Puskás Akadémia ellen utánpótlás-bajnoki mérkőzéseken.

„Jó érzés, az biztos – mondta lapunk érdeklődésére a húszéves kapus, aki természetesen látta azt is, ahogyan a Vitória Guimaraes 3–0-ra legyőzi a Puskás Akadémiát. – Az öltözőben kifüggesztenek egy lapot, amelyen ott van minden kerettag neve és fotója, és alá is kell írni, hogy ne legyen félreértés, legyen egyértelmű, hogy mindenkihez eljutott a szükséges információ. Szóval, szerda reggel hétkor a klub akadémiáján találkozunk, és utána indulunk Magyarországra.”

Bekerült a keretbe, így a Konferencialiga-visszavágóra utazhat Bencze Antal, a Vitória Guimaraes magyar kapusa.

„Néhány játékosnak össze kell szednie magát, mert Portugáliában hiányzott a kellő agresszivitás, a tenni akarás és a vállalkozókedv. Rossz kimondani, de azt éreztem egy-két játékoson, hogy nem töri össze magát. A háromgólos hátrány ellenére sem mondom, hogy lefutott a párharc, amíg van esély, küzdenünk kell.”

Nagy Zsolt hozzáállását nem érhette kritika, ment előre becsülettel, ám az összecsapást nézve az lehetett a benyomásunk, hogy a játékosok közül néhányan mintha nem éreznék át a nemzetközi mérkőzés jelentőségét, nem törték össze magukat a csapat jó szerepléséért. Hornyák Zsolt vezetőedzőnek lesz bőven feladata a csütörtöki visszavágóig, alighanem ő sem volt elégedett egyesek mentalitásával. Csekély továbbjutási esélye dacára a legkevesebb, ami elvárható a PAFC-tól, hogy maximálisan odategye magát a párharc második felvonásán.

45+5. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+4. perc Zahedi helyzetben Van Nieff ívelése után, de megadja magát az ötös bal sarka előtt... Könnyedén szereli őt Amaro. Zahedi az NB I egyik legjobban kereső futballistája.

45+2. perc A 16-os jobb sarka elől ballal a kapushoz lő Lameiras.

Ez egy ilyen meccs...

Fotó: Nagy-Pál Tamás
Fotó: Nagy-Pál Tamás

45+1. perc Joëll van Nieff fut be a pályára.

Négy perc lesz a ráadás.

44. perc Ez nem hiányzott, újabb sérülés, Szolnoki a földön fekszik, csere lesz.

43. perc J. Silva jobb oldali, lapos beadását T. Silva ballal a bal alsó mellé szúrja ballal 17-ről, középről.

40. perc Zahedi nem tudja átvenni az ötösön a jobb szélt meghúzó Favorov beadását, majd Komáromi is lemaradt a labdáról.

37. perc Ej, Mumin elfejeli a labdát az ötösön két támadó közül Mezgrani beadását, majd Zahedit cselezi ki csoda higgadtan a kapu előtt Varela kapus.

Jól áll az Eszék is.

Továbbjutott ma a Kisvárda, a Sepsi és Mol Fehérvár is.

36. perc Szolnoki Roland visszahúzza a bal szélen meginduló D. Silvát, sárga lap.

34. perc Kissé jobbról, 20 méterről Lameiras a jobb felső sarok mellé talál, nem is sokkal.

33. perc HELYZET, Urblík jobb oldali szöglete után egyedül marad az ötös bal sarkán Favorov... és a léc fölé fejel gyatrán.

32. perc Urblík bal oldali kornerét éppen csak nem találja el fejjel a kapu torkában Spandler! Mezgrani emelését szögletre menti fejjel Ogava.

29. perc Nem is, Favorov lő, jobbal a bal felső fölé, egy ölnyivel.

28. perc A 16-os bal sarka előtt ellöki Komáromit Miguel Maga, sárga lap. Magának köszönheti a szabadrúgást most Urblík...

27. perc Urblík szabadrúgását ötről a léc fölé fejeli Szolnoki, A. Silva is beleért még. A kornert is kifejeli A. Silva.

27. perc Urblík passzával elmegy a bal szélen Zahedi, de megelégszik egy szabadrúgás kiharcolásával. Taktika!

26. perc Komáromi György már sárga lapot kap, ellökte vállal Lameirast. Durván. T. Silva visszatér.

47 százalékban a hazaiaké a labda, egy kapura lövés csak, a vendégektől, és egyre több a belépő.

23. perc
Urblík és T. Silva összekap, Szolnoki nagyot lökött előtte a portugálon hátulról. Szabadrúgás. És ápolás a pályán.

20. perc Mohamed Mezgrani be, Nagy le.

19. perc A. Silva passzából T. Silva lő jobbal a jobb felső mellé kissé jobbról, 17 méterről.

Slagveer sérült, Mezgrani megy melegíteni. A vendégektől André Almeida és a portugál U21-es válogatott szűrő, Tomás Händel a két nagy hiányzó.

17. perc Nagy rosszul lép, Lameiras meg ráesik, fáj a boka. Ápolás a pályán.

Hangosan és szépen énekel a portugál tábor.

15. perc Lameiras megindul a jobb szélen, de szereli őt Spandler. Másodpercek alatt nem eladja a labdát a PAFC ma, most Szolnoki emelését nem érte el Kiss.

11. perc
Zahedi megindul középen Nagy passzával, de nem lő 17-ről, Mumint pedig nem tudja kicselezni. Kisshez pattan a labda, a beadás nem az igazi.

9. perc Labdaszerzés után szép támadás, de Corbu pocsék labdát ad ki balra Nagynak...

6. perc Komáromi adja be a labdát, ballal...kirúgás. Pedig hosszasan koncentrált.

5. perc Ogava nagyot rúg a balon Zahedinek.

4. perc Urblík bal oldali szabadrúgását kifejelik a védők az ötös előtt.

A portugálok rögtön nekiálltak dalolászni – jelentik a helyszínről.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A vendégek tiszta feketében, a hazaiak tiszta fehérben.

Fotó: Nagy-Pál Tamás
Fotó: Nagy-Pál Tamás
Fotó: Nagy-Pál Tamás
Fotó: Nagy-Pál Tamás
Bencze Antal is kerettag ma (Fotó: Facebook)


A második meccset megelőzően egy minifesztivállal várja az érdeklődőket a Pancho Arénához.

Szolnoki Roland így várja a hazai találkozót. „Túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, nagyon gyorsan jött az első gól, nemzetközi mérkőzésen mindenkinek jobban kell koncentrálnia, főleg a tizenhatoson belül. Ebből mindenkinek tanulnia kell, átbeszéltük a hibákat, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. A visszavágón kétszáz százalék kell mindenkitől, hogy ne kapjunk olyan, elkerülhető gólokat, mint az első meccsen. Helyzeteink voltak kint is, sőt, ziccereink, de azokat sajnos nem tudtuk kihasználni.

A vezetőedző arról is beszélt, hogy az NB I-ben ritkán találkoznak olyan csapatokkal, amelyekkel olyan iramú meccset tudnának játszani, mint amilyen a Guimaraes elleni volt. Példaként hozta, hogy a mérések szerint Spandler Csaba magyar bajnokin sosem futballozott még olyan sebességgel, mint a portugálok ellen. Tehát, sokkal több, hasonló iramú összecsapásra lenne szüksége a Puskás Akadémiának az idényben, hogy a nemzetközi színtéren is eredményes tudjon lenni.

Hornyák Zsolt a következőket mondta a visszavágó előtt. „A kinti meccsen azt terveztük, hogy mi szerezzük meg a vezetést, de mindjárt az elején összeomlott a védelmünk, könnyen kaptuk az első, majd a második gólt is. Felkészültünk az ellenfélre, azt játszották, amit vártunk, viszont néhány kulcsemberem nem úgy teljesített, ahogy kellett volna, nem voltunk elég bátrak, agresszívek az egy az egy elleni párharcokban. A legnehezebb ellenfelet kaptuk az első körben, s ahhoz, hogy legyőzzük őket, vagy pontot szerezzünk idegenben, mindenkinek száz százalékot kellett volna nyújtania. De főleg a középpályán rengeteg labdát vesztettünk el, illetve nagyon sok helyzetet hagytunk ki, ezek közül döntőnek bizonyult Zahedi kihagyott ziccere a második félidőben, azzal még meccsben maradhattunk volna. A középpályán négy-öt helyen tervezek változást az ütőképesebb kezdés érdekében, illetve figyelembe véve már a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnokit. Szeretnénk nyerni, remélem, olyan különbséggel sikerül, hogy továbbjussunk. Nincs lehetetlen, de nehéz helyzetben vagyunk. Mindent meg fogunk tenni, az első mérkőzésen megkönnyítettük az ellenfelünk dolgát, ők pedig a minimumból kihozták a maximumot.”

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PAFC–VITÓRIA MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik