Ekl: hiába remekelt a Trabzonspor, a Basel ment tovább

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 23:01
null
Nagyot küzdött a Trabzonspor, de a Basel jutott nyolcaddöntőben (Fotó: Getty Images)
A svájci Basel hazai pályán fordította meg a török Trabzonspor elleni párharcot, és 2–1-es összesítéssel nyolcaddöntőbe jutott az Európa-konferencialigában. Az olasz Fiorentina az idegenbeli 4–0-s sikere után otthon kétgólos hátrányból nyert 3–2-re a portugál Braga ellen, míg a lengyel Lech Poznan a norvég Bodö/Glimtet búcsúztatta a hazai 1–0-s sikerének köszönhetően. A belga Gent tizenegyesekkel ütötte ki az azeri Qarabagot.

 

A Fiorentina a portugáliai mérkőzésen 4–0-ra nyert a Braga ellen, így a firenzei visszavágó formalitásnak tűnt, ám ezt a vendégek másképp gondolták, André Castro és Álvaro Djaló góljával a 34. percben már 2–0-ra vezettek. A lilák azonban Rolando Mandragora révén hamar lehűtötték a portugál kedélyeket.

Sőt, a második félidőben előbb a videobíró által érvénytelenített gólt szereztek, majd az 58. percben Riccardo Saponara által már érvényes góllal egyenlítettek, lezárva a lényegi kérdéseket. Ráadásul a 84. percben Giacomo Bonaventura átadásából Arthur Cabral is betalált, ezzel a firenzeiek 3–2-re megnyerték a visszavágót.

A török Trabzonspor a hazai egygólos győzelem után a Basel elleni svájci visszavágón ugyan a 13. percben Zeki Amdouni góljával hátrányba került, de ezt követően a vendégek „felborították a pályát”. A 27. percben Anasztasziosz Bakaszetasz elhibázott büntetője után a 61. percben úgy tűnt, egyenlítenek a törökök, de Stefano Denswil gólját a VAR érvénytelenítette. A Trabzon hiába birtokolta többet a labdát, lőtt sokkal többet kapura és múlta felül szinte minden mutatóban a bázelieket, a vendéglátó a 76. percben Andi Zeqiri góljával a maga javára fordította a párharcot, kiejtve Enisz Bardiékat.

A lengyel Lech Poznan a norvég Bodö/Glimt elleni idegenbeli 0–0 után hazai pályán Mikael Ishak 63. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert, és nyolcaddöntőbe jutott.

A belga Gent Orban Gift 74. percben szerzett góljával ledolgozta első mérkőzésen összeszedett hátrányát az azeri Qarabag ellen, és a meccs hosszabbításba torkollott. A kétszer tizenöt perc során nem született gól, így jöhettek a tizenegyesek. A szétlövésben a Gent mindegyik 11-esét belőtte, míg a Qarabag a negyedik sorozatban hibázott, ezzel előbbi ment tovább.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
VISSZAVÁGÓK

Basel (svájci)–Trabzonspor (török) 2–0 (Amdouni 13., Zeqiri 76.)
Továbbjutott: a Basel, 2–1-gyel
Lech Poznan (lengyel)–Bodö/Glimt (norvég) 1–0 (Ishak 63.)
Továbbjutott: a Lech Poznan, 1–0-val
Fiorentina (olasz)–Braga (portugál) 3–2 (Mandragora 37., Saponara 58., Cabral 84., ill. A. Castro 17., Djaló 34.)
Továbbjutott: a Fiorentina, 7–2-vel
Gent (belga)–Qarabag (azeri) 1–0
(Gift 74.) – 11-esekkel 5–3
Továbbjutott: a Gent, 1–1-gyel, tizenegyesekkel

KORÁBBAN
CFR Cluj (román)–Lazio (olasz) 0–0
Továbbjutott: a Lazio, 1–0-val
Dnipro (ukrán)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–0
Továbbjutott: az AEK Larnaca, 1–0-val
Partizan Beograd (szerb)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–3 (Menig 13., ill. Badolo 22. – 11-esből, M. Diop 45+1., 47.)
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol, 3–2-vel
Anderlecht (belga)–Ludogorec (bolgár) 2–1
(Russo 13. – öngól, Verschaeren 68., ill. I. Thiago 71.) – 11-esekkel 3–0
Továbbjutott: az Anderlecht, 2–2-vel, tizenegyesekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik