A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Mint beszámoltunk róla, a pénteki sorsoláson eldőlt, hogy az FTC nem a Portóval, hanem a Bragával mérkőzik meg a nyolc közé jutásért, és ismertté váltak az összecsapások időpontjai is. A párharc első meccsét március 12-én 21 órakor játsszák le a felek, majd a visszavágóra nem csütörtöki napon, hanem március 18-án, szerdán (magyar idő szerint) 16.30-kor kerül sor. Ennek az az oka, hogy a Porto (amelyhez majd a VfB Stuttgart látogat) biztonsági okokból nem játszhat egy napon hazai pályán a Bragával a portugál hatóságok döntése értelmében, s azért a „sárkányok” tarthatják meg a csütörtöki játéknapot, mert az El-alapszakaszban előrébb végeztek, mint honi riválisuk – írja a portugál A Bola.
Ezzel az a probléma, hogy a Ferencváros március 16-án, hétfőn 20 órától fogadná a magyar élvonalban a Puskás Akadémiát, csakhogy két mérkőzés között el kell telnie legalább 48 órának, sőt, az NB I versenykiírása szerint egy meccset követő harmadik napon lehet ismét pályára lépni – hozzá kell tennie, ez csak az MLSZ által szervezett versenysorozatokra vonatkozik, de minden bizonnyal figyelembe veszik a nemzetközi kupaszereplést is a szövetségnél.
Az adott hétvégén más megfelelő időpont sem igazán van, hiszen március 14-én, szombaton az El-párharc odavágójához képest nem telne el megfelelő idő, másnap pedig nem lehet mérkőzést rendezni a március 15-i nemzeti ünnep miatt.
Egyelőre még sem az MLSZ, sem az érintett klubok nem jelezték az FTC–Puskás Akadémia összecsapás időpontjának megváltozását.
EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉSEK
Március 12., csütörtök
18.45: Bologna (olasz)–Roma (olasz)
18.45: Stuttgart (német)–Porto (portugál)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Real Betis (spanyol)
18.45: Lille (francia)–Aston Villa (angol)
21.00: FERENCVÁROS–Braga (portugál)
21.00: Genk (belga)–Freiburg (német)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Midtjylland (dán)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–Olympique Lyon (francia)
VISSZAVÁGÓK
Március 18., szerda
16.30: Braga (portugál)–FERENCVÁROS
Március 19., csütörtök
18.45: Freiburg (német)–Genk (belga)
18.45: Midtjylland (dán)–Nottingham Forest (angol)
18.45: Olympique Lyon (francia)–Celta Vigo (spanyol)
21.00: Roma (olasz)–Bologna (olasz)
21.00: Porto (portugál)–Stuttgart (német)
21.00: Real Betis (spanyol)–Panathinaikosz (görög)
21.00: Aston Villa (angol)–Lille (francia)
A NEGYEDDÖNTŐS ÁGRAJZ
Ferencváros/Braga–Panathinaikosz/Real Betis
Genk/Freiburg–Celta Vigo/Olympique Lyon
Stuttgart/Porto–Nottingham Forest/Midtjylland
Bologna/Roma–Lille/Aston Villa










