Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Genk
2025.10.02. 12:50
null
Nem lesz telt ház Genkben (Fotó: Getty Images)
A KRC Genk otthonának számító Cegeka Arénába mintegy tizennégyezer szurkolót várnak, ami alulmúlja az idénybéli bajnoki átlagnézőszámot.

 

Noha a KRC Genk az elmúlt három évtizedet tekintve a harmadik legeredményesebb klub Belgiumban az Anderlecht és a Bruges mögött, nem nevezhető tradicionális nagycsapatnak az országban – a KFC Winterslag és a Waterschei Thor 1988-as egyesülésével jött létre. Az említett időszakban nyert négy bajnoki címe, illetve öt Belga Kupa-győzelme jótékony hatással volt szurkolótábora növekedésére, igaz, a koronavírus-járvány óta valamelyest kevesebben járnak az együttes hazai mérkőzéseire. 

Az idényben a várakozáson alul teljesítő, kilencedik helyezett csapat átlagnézőszáma 16 575 a Jupiler Pro League-ben, ám a Limburg tartomány első számú lapjának számító HBVL genki szakírójától azt az információt kaptuk, a csütörtök esti Ferencváros elleni találkozón tizenháromezer nézőre számítanak – ez azt jelentené, hogy körülbelül hatvanöt százalékos lenne a nemzetközi mérkőzéseken húszezer férőhelyt valamivel meghaladó Cegeka Arena kihasználtsága. Rákérdeztünk a klubnál, ott hogyan kalkulálnak: Iben Sempels sajtófőnöktől azt a választ kaptuk, hogy mintegy tizennégyezer szurkolót várnak. 

Nem meglepő, hogy ezúttal is jócskán elmaradnak Genkben a telt háztól, mivel a Fradi elleni két évvel ezelőtti belgiumi összecsapáson 10.579 volt a nézőszám a Konferencialigában, míg a Lech Poznan elleni augusztusi Európa-liga-rájátszásos meccsen nem érte el a tizenháromezret – úgy fest, a helyieket jobban megmozgatja a hazai bajnokság, mint a nemzetközi kupacsaták.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Genk (belga)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Roma (olasz)–Lille (francia)
18.45: Bologna (olasz)–Freiburg (német)
18.45: Brann Bergen (norvég)–Utrecht (holland)
18.45: Fenerbahce (török)–Nice (francia)
18.45: Viktoria Plzen (cseh)–Malmö (svéd)
18.45: Celtic (skót)–Braga (portugál)
18.45: Ludogorec (bolgár)–Betis (spanyol)
18.45: FCSB (román)–Young Boys (svájci)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Go Ahead Eagles (holland)
21.00: Porto (portugál)–Crvena zvezda (szerb)
21.00: Feyenoord (holland)–Aston Villa (angol)
21.00: Olympique Lyon (francia)–Salzburg (osztrák)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Zagreb (horvát), Topolya
21.00: Basel (svájci)–VfB Stuttgart (német)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Midtjylland (dán)
21.00: Sturm Graz (osztrák)–Rangers (skót)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–PAOK (görög)

 

Legfrissebb hírek

Az FTC nyert Dániában, de rájátszásra kényszerül a negyeddöntőért a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.21. 19:33

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

A Ferencváros nyert, a Fehérvár vezetett, de kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.02.20. 22:24

Férfi kézi: Egerből igazolt irányítót a Ferencváros

Kézilabda
2026.02.20. 17:27

IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC–Ludogorec párharc

Európa-liga
2026.02.20. 12:49

Ötvös Bencét sérülés miatt cserélték le a Ludogorec ellen, de bízik a gyors visszatérésben

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 12:47

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Robbie Keane: Ennyi helyzetből nem elég egyetlen gólt szerezni

Európa-liga
2026.02.19. 23:59
Ezek is érdekelhetik