Elképesztő hazugságokat terjeszt a brit sajtó: „biztonsági őrnek álcázott FTC-ultrák verekedtek az AZ drukkereivel” – videók

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.02.01. 16:06
Fotó: AFP
A The Sun szerint biztonsági őrnek öltözött Ferencváros-drukkerek kezdeményeztek verekedést a holland AZ elleni Európa-liga-meccsen csütörtökön.

A brit bulvárlap szerint a mérkőzésen, amit az FTC 4–3-ra megnyert, biztonsági őrnek öltözött Fradi-drukkerek kezdeményeztek verekedést a vendégszektorban. A The Sun szerint az álruhások először elvegyültek az igazi biztonsági személyzettel, után a lépcsőkön megközelítették a holland szurkolók szektorát, majd elkezdték ütni az ott tartózkodókat. A hollandok nem maradtak adósak a visszavágással, így kemény verekedés tört ki. Közben a nézőtér más részéről italokkal dobálták a felhevült tömeget, és a biztonsági személyzetet is.

A lap szerint a rohamrendőrök gumibotokat használva számolták fel a rendbontást.

Korábban megírtuk, hogy a rendőrség összesen száz szurkolók igazoltatott az eset után.

„A helyszínen a mentők öt embert láttak el, egyiküket kórházba vitték. A mérkőzés biztosítása során a rendőrök összesen száz embert (köztük negyven holland szurkolót) igazoltattak. Eddig egy magyar állampolgárral szemben pirotechnikai termék felhasználása miatt szabálysértési feljelentést tettek, egy holland állampolgárt rongálás bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő. A verekedés résztvevőinek azonosítása és a kamerafelvételek elemzése folyamatban van, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást” olvasható a police.hu oldalán.

Szintén beszámoltunk arról, hogy az interneten keringő felvételek tanúsága szerint a hollandok törtek-zúztak a stadion mellékhelyiségében is, komoly kárt okozva a Groupama Arénában.

Felvételek a lelátói rendbontásról:

 

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
FERENCVÁROS–AZ (holland) 4–3 (3–0) 
Budapest, Groupama Aréna 18 657 néző. Vezette: Nenad Minakovics (Nikola Borovics, Bosko Bozsovics) – szerbek
FERENCVÁROS: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Maiga (Rommens, 30.) – Ben Romdan (Raul Gustavo, 83.), Abu Fani (Kady, 73.), Tóth A., A. Traoré (Zachariassen, 73.) – Varga B. (Saldanha, 83.). Vezetőedző: Robbie Keane
AZ: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma, a szünetben), Goes, Decker, De Wit – P. Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belic (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (T. Parrott, 63.). Vezetőedző: Maartan Martens
Gólszerző: Ben Romdan (9., 45.), A. Traoré (34.), Varga B. (82. – 11-esből), ill. Mijnans (76., 90+5.), T. Parrott (90.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Az alapszakasz záró fordulójáról itt olvashatnak!

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
8 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
9 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
18 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24