A rendőrök száz embert igazoltattak az FTC AZ elleni El-meccsén

B. A. P.B. A. P.
2025.02.01. 10:38
A Ferencváros mérkőzésén verekedés alakult ki a vendégszektorban (Fotó: Imago Images)
Ahogy arról beszámoltuk, a Ferencváros 4–3-ra legyőzte a holland AZ-t az Európa-liga alapszakaszának záró fordulójában. A második félidőben a vendégszektorban a holland szurkolók összetűzésbe keveredtek a biztonsági őrökkel, a problémát a rohamrendőrök felvonulása oldotta meg. Az este során száz embert igazoltattak, derült ki a rendőrség pénteki közleményéből.

„A helyszínen a mentők öt embert láttak el, egyiküket kórházba vitték. A mérkőzés biztosítása során a rendőrök összesen száz embert (köztük negyven holland szurkolót) igazoltattak. Eddig egy magyar állampolgárral szemben pirotechnikai termék felhasználása miatt szabálysértési feljelentést tettek, egy holland állampolgárt rongálás bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő. A verekedés résztvevőinek azonosítása és a kamerafelvételek elemzése folyamatban van, a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást”olvasható a police.hu oldalán.

Európa-liga
2025.01.31. 11:06

A holland szurkolók törtek-zúztak a Groupama Arénában; Menczer Tamás drogos csürhéről írt

Az Alkmaar elítélte a biztonságiak fellépését, és alapos vizsgálatot vár.

 

 

Legfrissebb hírek

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
7 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
9 órája

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
18 órája

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 22:59

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

Az Eger szétlövéssel győzte le a Vasast a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.29. 19:58

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:42
Ezek is érdekelhetik