Hajnal Tamás szerint egyenlőek az esélyek az FTC és a Plzen összecsapásán

S. B.S. B.
2025.01.31. 13:59
Hajnal Tamás szerint egyenlőek az esélyek (Fotó: Árvai Károly)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros a Viktoria Plzennel játszik az Európa-liga rájátszásában. A sorsolás után az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás beszélt az esélyekről a klub hivatalos honlapjának.

„Két olyan csapat találkozik egymással, amely nagyjából azonos szintet képvisel” – jelentette ki a sportigazgató. 

„A Plzen a cseh labdarúgás egyik topcsapata a két prágai együttessel. Több cseh válogatott kerettag játékosa is van a Viktoriának. Egy nagyon szervezett, kompakt csapatjátékot bemutató együttesről beszélhetünk. Hozzánk hasonlóan eredményes ligafázist tudhatnak maguk mögött. Egyenlőek az esélyek arra, hogy ebből a párharcból ki tud továbbjutni. Természetesen alaposan felkészülünk ellenfelünkből, kielemezzük őket, és mindent megteszünk, hogy továbbjussunk” – tette hozzá Hajnal Tamás a Ferencváros hivatalos honlapjának. 

Európa-liga
2025.01.31. 12:50

A Viktoria Plzen vár a Ferencvárosra az Európa-liga rájátszásában

A zöld-fehérek az első meccset hazai pályán, a visszavágót idegenben játsszák.

AZ EURÓPA-LIGA RÁJÁTSZÁSÁNAK PÁROSÍTÁSAI
FERENCVÁROS–Viktoria Plzen (cseh)
Union Saint-Gilloise (belga)–Ajax (holland)
FC Porto (portugál)–AS Roma (olasz)
PAOK (görög)–FCSB (román)
Twente (holland)–Bodö/Glimt (norvég)
AZ (holland)–Galatasaray (török)
Fenerbahce (török)–Anderlecht (belga)
Midtjylland (dán)–Real Sociedad (spanyol)

A NYOLCADDÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
FERENCVÁROS/Viktoria Plzen (cseh)–Lazio (olasz)/Athletic Bilbao (spanyol)
Twente (holland)/Bodö/Glimt (norvég)–Olimpiakosz (görög)/Rangers (skót)
Union Saint-Gilloise (belga)/Ajax (holland)–Eintracht Frankfurt (német)/Olympique Lyon (francia)
AZ (holland)/Galatasaray (török)–Manchester United (angol)/Tottenham Hotspur (angol)
Midtjylland (dán)/Real Sociedad (spanyol)–Tottenham Hotspur (angol)/Manchester United (angol)
PAOK (görög)/FCSB (román)–Olympique Lyon/Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)/Anderlecht (belga)–Rangers (skót)/Olimpiakosz (görög)
FC Porto (portugál)/AS Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol)/Lazio (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
7 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 19:25

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Az ETO 11 (!) gólt lőtt a Diósgyőrnek, derbit nyert a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:45