Ekl: Ezúttal jobb napom volt, próbálkozom, hogy ez minél többször így legyen! – Varga Barnabás

BORBOLA BENCE (VALLETTA)BORBOLA BENCE (VALLETTA)
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 11:48
null
Varga Barnabás szerint az FTC nem veszi félvállról a Hamrun elleni hazai visszavágót (Fotó: MTI)
Egyre inkább elkapja a fonalat új csapatában, a Ferencvárosban az elmúlt évi gólkirály. Varga Barnabás az ír Shamrock Rovers és a Fehérvár FC kapujába is betalált, a Hamrun Spartans elleni 6–1-es idegenbeli Ekl-selejtezőn ezúttal mesterhármast ért el, nem sokon múlott, hogy a negyedik is meglegyen.

– Tudom nem szeret nyilatkozni, de ha el akarja kerülni ezeket a beszélgetéseket, nem kellene ennyi gólt lőni…
– Akkor inkább vállalom a nyilatkozatokat – mosolygott a máltai Hamrun Spartans elleni Európa-Konferencialiga 3. selejtezőkörének első mérkőzését követően a három gólt szerző Varga Barnabás, aki a nyáron Paksról szerződött az Üllői útra. – Tény, nem az erősségem a média kiszolgálása, de ha azon múlik, inkább a góllövést választom, és vállalom a nyilatkozatokat.

– Ezúttal háromszor is összejött. Hiányzik a negyedik? Nem sokon múlott, hiszen a kapufát találta telibe.
– Örülök így is, de mégis csak csatár vagyok, a gólszerzés éltet. Minél többször szeretnék a kapuba találni, úgyhogy nem csak kötelességből mondom, hiányzik a negyedik találat, jó lett volna mesternégyessel zárni, ám a kapufáról ezúttal nem befelé, hanem kifelé pattant a labda. Ebből a szempontból igenis van bennem némi hiányérzet. De természetesen a legfontosabb mindig az, hogy a csapat nyerjen, nem pedig az, hogy én lőjem a gólokat! Most nagy köszönet a társaknak, hogy engem találtak meg ennyiszer jó labdákkal.

– Ettől függetlenül is jó százalékban használta ki a helyzeteit, sőt, kívülről úgy tűnik, a ziccereket úgy lövi be, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ön is így éli meg ezeket a pályán?
– Igyekszik az ember, de szerintem ez inkább kívülről tűnik így. A kapu előtt sokszor centiken, millimétereken múlnak a dolgok, gól lesz a lövésből, fejesből, vagy elkerüli a kaput, esetleg odaér a kapus keze, ujjhegye, vagy sem. Ha a tizenhatoson belül nálam van a labda, minden idegszálammal a gólszerzésre fókuszálok, az összes izmom megfeszül. A kapu előtt nagyon észnél kell lenni. Ezúttal jobb napom volt, próbálkozom, hogy ez minél többször így legyen!

– Érezte, hogy jobb napja lehet a Hamrun Spartans otthonában? Egyáltalán mikor érzi ezt meg egy csatár?
– Általában a pályán derül ki. Az első néhány perc után érezni lehet, milyen napja lesz az embernek. Ezúttal sem ment rosszul a játék, mégsem mondanám, hogy most aztán biztos voltam benne, hogy ezen a mérkőzésen kis túlzással minden bejön majd, és sorra lövöm a gólokat. Ilyen szerintem nincsen… Legfeljebb annyit lehet tudni, hogy friss-e fejben, testben az ember, készen áll-e majd, ha eljön a nagy lehetőség.

– Feltűnő, hogy az összjátékban is egyre jobb, számtalan olyan támadás volt, amikor mesterien készítette le a labdát, remekül kényszerítőzött a társakkal, állandóan megjátszható volt. Mondhatjuk, hogy egyre jobban összeszokik új társaival?
– Igen, azt hiszem mondhatjuk. Minél többet együtt tréningezünk, minél több mérkőzés megy le, annál jobban ráérzünk egymásra. Hogyan szeret mozogni a másik, merre indul be általában, ki szereti lábra kapni a labdát, ki pedig maga elé, hogy lendületbe jöhessen. Ezek apróságoknak tűnnek, pedig nagyon nem azok. Én is egyre inkább tudom, mire számíthatok a társaktól, és ők is, hogy tőlem. Szóval igen, úgy érzem, kezdünk összeérni, és ez jó érzés.

– A máltai játékosok nem kímélték a csapatot, hol könyökkel okoztak fejsérülést, hol becsúszva voltak veszélyesek. Nagyon kemények voltak?
– Rúgtak, én is kaptam egyet kettőt, de ez igazából mindig benne van a játékban. Kétségtelen, a máltai játékosok nem mentek a szomszédba néhány komolyabb belépőért, de Máté Csaba vezetőedző és a szakmai stáb erre is felkészített bennünket. Tudtuk, a párharcokban kőkemények lesznek, és szorosan fognak bennünket. Szerencsére az eredmény nem lett szoros!

– Mesterhármasával természetesen ön lett a mérkőzés legjobbja lapunknál. Elfogadható a kilences osztályzat?
– Kilencest kaptam?! Nem rossz. Naná, hogy elfogadható. Köszönöm!

– Na és a visszavágón mi lenne elfogadható? Lényeg a továbbjutás?
– Ezt azért így nem mondanám. Olyat sosem lehet kijelenteni, hogy biztosan, de ez a párharc valószínűleg eldőlt, idegenben győztünk hat egyre. De aki ettől azt hiszi, hogy félvállról vesszük a visszavágót, téved. Hazai pályán, a Groupama Arénában fogadjuk a máltai együttest, szó sem lehet róla, hogy saját szurkolóink előtt csak úgy kötelességből lehozzuk a második meccset. Igenis nyerni szeretnénk, igenis lendületben kell maradnunk. Legutóbbi négy mérkőzésünket Máté Csaba irányításával megnyertük, oda-vissza megvertük a Shamrock Roverst, a bajnoki nyitányon legyőztük öt-háromra a fehérváriakat, ráadásul idegenben, ezúttal pedig hatot rúgtunk Máltán.

– A meccs előtt azt mondta, nincsenek kint a gödörből, teljesen nem dolgozták fel a feröeri Klaksvík elleni BL-búcsút. És most?
– Most sem mondanám. Sok időnek el kell telnie, míg feledtetjük azt a kudarcot. Nagy csalódás volt, hogy rögtön búcsúztunk a Bajnokok Ligájából, továbbra is tartom, hosszú heteknek kell eltelnie, hogy végképp visszanyerjük szurkolóink bizalmát. Éppen ezért kell komolyan vennünk a csütörtöki visszavágót is.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Hamrun Spartans (máltai)–Ferencváros 1–6 (0–1)
Ta' Quali, Nemzeti Stadion. Vezette: Eldrojan Hamiti (albán)
HAMRUN:Marchetti – Mbong (Corbolan, 72.), Borg, Emerson, Bjelicsics – Elionay (N. Krsztics, 72.), Prsa, Nenov (Eder, 59.), Camenzuli – Jonny (Montebello, 59.), S. Paintsil.Vezetőedző: Luciano Zauri
FTC:
Dibusz – Makreckis (Wingo, 57.), S. Mmaee, I. Cissé (Knoester, 66.), C. Ramírez (Pászka, 78.) – Sigér, Ben Romdan (Owusu, 57.) – Abu Fani (Nguen, 66.) – Zachariassen, Varga B., Adama Traoré.Vezetőedző: Máté Csaba
Gólszerző: Montebello (89.), ill. Abu Fani (3.), Zachariassen (51.), Varga B. (53., 56., 65.), Owusu (90.)

A TALÁLKOZÓ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik