El: Nem szeretek a barátaim előtt ünnepelni – Mourinho

M. B.M. B.
2023.05.19. 09:23
null
Mester és tanítványa Leverkusenben: José Mourinho és Xabi Alonso (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este kiderült, melyik két csapat lép majd pályára a labdarúgó Európa-liga budapesti fináléjában: a Leverkusen elleni visszavágót kibekkelő Roma a Juventust hosszabbításban legyűrő Sevillával csap össze a Puskás Arénában. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a négy elődöntős vezetőedzői.

„Nehéz feladat a barátaim ellen meccselni, sőt, én egyenesen nem szeretek előttük ünnepelni. Xabi remek munkát végez Leverkusenben, mi is megszenvedtünk ellenük, de a végén mi ünnepelhettünk. – kezdte mondandóját José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője, aki 2010 és 2013 között volt a jelenlegi Bayer-edző mestere a Real Madridnál. – Ez az én csapatom, ha nem lett volna egy Smalling a kispadon, akkor talán nem jött volna össze a továbbjutás. Spinazzola és Celik is kidőlt meccs közben, így sokkal nehezebb dolgunk lett volna tettre kész cserejátékosok nélkül. Smalling mindent beleadott, de ugyanígy megdicsérhetem Bovét is, aki korábban csak műfüvön játszott, most pedig a jobb oldalon nyújt kiemelkedő teljesítményt. Végül, de nem utolsósorban azt üzenem az Emilia-Romagnában élőknek, hogy tartsanak ki, gondolunk rájuk.”

„Csalódott vagyok, sajnálom a játékosokat és a szurkolókat, nagy esélyt szalasztottunk el a döntőbe jutásra – értékelt a német csapat mestere, Xabi Alonso. – Ami ma történt, az hihetetlen, megvoltak a helyzeteink, mindent megtettünk a továbbjutásért. Alaposan felkészültünk, de végül az első meccsen kapott gól döntötte el a párharcot. Lehet, hogy ennél többet érdemeltünk, de nem akarok keseregni. Gratulálok a Romának és sok sikert kívánok neki a döntőben.”

„Technikai szempontból ez a legképzettebb és egyben a legtehetségesebb keret, amivel valaha együtt dolgoztam – dicsérte csapatát José Luis Mendilibar, a Sevilla trénere. – Mi domináltuk a találkozót, míg az ellenfél a kontrákra rendezkedett be. Az első gólt ők szerezték, és azt hihették, hogy elvégezték a dolgukat. Az egyenlítő találat szárnyakat adott nekünk, s a hosszabbításban a győzelmet is megszereztük. A hangulat szenzációs volt, még soha nem éltem át hasonlót. Acuna időhúzás miatt kapta meg a második sárga lapját, de nem hiszem, hogy tudatában lett volna annak, hogy már van egy lapja. Egyelőre szeretnénk megünnepelni a továbbjutást, aztán meglátjuk, mi lesz a döntőben.”

„Sajnáljuk, hogy nem jutottunk be a döntőbe, a srácok megérdemelték volna. Az ilyen meccseken a nüanszok döntenek, főleg akkor, ha a csapat nem rendelkezik elegendő nemzetközi rutinnal. Nincs mit megbánnom, a fiúk mindent megtettek” – nyilatkozta Massimiliano Allegri, a Juventus mestere.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bayer Leverkusen (német)–AS Roma (olasz) 0–0
Leverkusen, BayArena, 30 210 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
LEVERKUSEN: Hradecky – E. Tapsoba, Tah (Amiri, 86.), Hincapié – J. Frimpong, Demirbay, E. Palacios (Hlozek, 80.), Bakker (A. Adli, 73.) – Wirtz, M. Diaby – Azmun. Vezetőedző: Xabi Alonso
ROMA: Rui Patrício – Mancini, Cristante, Ibanez – Celik (Smalling, 78.), Bove, Matics, Lo. Pellegrini, Spinazzola (Zalewski, 34.) – Belotti (Wijnaldum, a szünetben), T. Abraham. Vezetőedző: José Mourinho

Továbbjutott: az AS Roma, 1–0-s összesítéssel

Sevilla (spanyol)–Juventus (olasz) 2–1 (0–0, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
Sevilla,
Ramón Sánchez-Pizjuán Stadion, 43 500 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Sevilla:
Bunu – Jesus Navas (A. Gómez, 106.), Badé, Gudelj, Acuna – Fernando, Ó. Torres (Suso, 62.), Rakitic – Ocampos (Lamela, 70.), Gil (Montiel, 100.) – en-Nesziri. Vezetőedző: José Luis Mendilibar
Juventus: Szczesny – Gatti, Bremer, Danilo – Cuadrado (Milik, 106.), Fagioli (Paredes, 42.), Locatelli (Miretti, 86.), Rabiot, Iling-Junior (Kosztics, 86.) – Di María (Chiesa, 64.) – Kean (Vlahovics, 64.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Gólszerző: Suso (72.), Lamela (95.), ill. Vlahovics (65.)
Kiállítva:
Acuna (115.)

Továbbjutott:
a Sevilla, 3–2-es összesítéssel

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Május 31., szerda
21.00:
Sevilla (spanyol)–AS Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
7 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
7 órája

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
9 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
14 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
17 órája

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
2026.03.18. 22:09

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
2026.03.18. 21:01

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
2026.03.18. 19:20
Ezek is érdekelhetik