Ekl: veszélytelen Puskás Akadémiáról írnak a portugálok – sajtószemle

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 09:38
null
A Puskás Akadémia hazai döntetlent követően esett ki az Ekl-ből (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a Kisvárda és a Fehérvár FC egyaránt sikerrel vette párharcát, míg a Puskás Akadémia kiesett a labdarúgó Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörében. A visszavágókat követően így látták a találkozókat az ellenfelek hazájának sportportáljai.


PUSKÁS AKADÉMIA–VITÓRIA GUIMARAES (portugál) 0–0 – összesítésben: 0–3

A patinás portugál A Bola tudósítója úgy véli, a Vitória„óvatos, de határozott játékot játszott” Felcsúton, arra törekedve, hogy a Puskás Akadémia „ne tudja meglepni”.

„Kevés gólszerzési lehetőség mellett, gond nélkül jutott tovább a Vitória” a Record cikke szerint. A sportportálon azt írják, „a Puskás Akadémia nem volt képes veszélyesen játszani” portugál ellenfelével szemben.

QABALA (azeri)–FEHÉRVÁR 2–1 – összesítésben: 3–5

Keseredés öröm Azerbajdzsánban a Qabala győzelme után: hiába gyűrte le az azeri csapat a Vidit, így is kiesett. A sportinfo.az azt írja, 2–1-es vezetésnél még volt esélye az előny további növelésére, ám ez elmaradt. A portál pozitívumként kiemeli, hogy a gárda idei nemzetközi szereplésével 0.250 koefficienspontot szerzett hazájának.

KISVÁRDA–KAJRAT ALMATI (kazah) 1–0 – összesítésben: 2–0

A kazah sportsajtó a Kizilzsar váratlan eszéki továbbjutásáról áradozik, a Kajrat kisvárdai kieséséről kevés szó esik. A vesti.kz tudósítója megjegyzi, az almati együttes „idő előtt hagyta el” az európai kupaporondot – Kazahsztánban a magyar csapat győzelmét hozó első meccs ellenére bíztak a továbbjutásban.

Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
22 órája

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:26

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:27

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30
Ezek is érdekelhetik