Ekl: balhéztak a francia és a holland szurkolók Marseille-ben

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.05.05. 14:25
null
Szerda esti pillanatkép Marseille kikötőjéből (Fotó: AFP)
Szurkolói összecsapások miatt húsz személlyel szemben intézkedtek a rendőrök szerda este Marseille-ben, ahol a házigazda francia együttes az Európa-konferencialiga elődöntőjének visszavágóján, csütörtök este a Feyenoordot látja vendégül.

A rendőrkapitányság közlése szerint az előállítottak többsége Marseille-drukker. Helyi beszámolókból kiderül, a vendégdrukkerek nagy létszámban gyűltek össze a kikötő közelében lévő bárok teraszain francia és holland rendőrök felügyelete mellett. A rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy holland szurkolók petárdákkal vették őket célba, majd megérkeztek a helyi drukkerek is. Azt követően a két csapat szimpatizánsai provokálni kezdték egymást, jelentősebb összecsapásra azonban nem került sor.

A találkozót kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítették, a közrendre és a vendégdrukkerekre mintegy ezer rendőr felügyel a város „szurkolói zónának” kijelölt részén, a belvárosban és a stadionnál.

Az arénában körülbelül 3200 vendégszurkolót várnak, míg becslések szerint további 1000-1500 holland érkezhetett Marseille-be kifejezetten a meccs miatt, de jegy nélkül.

A marseille-i Stade Vélodrome egy része az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt le lesz zárva, a szervezet a görög PAOK elleni negyeddöntőben történt incidensek miatt marasztalta el a francia klubot.

Múlt héten a Feyenoord házigazdaként 3–2-re megnyerte a párharc első felvonását.

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Ötből öt: közel a csúcshoz Pierre-Emerick Aubameyang

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 10:04

A Marseille legyőzésével élre állt a Rennes a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.11. 22:58

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

Gabriel Jesus első barcelonai góljával beérte Rivaldót a BL legeredményesebb braziljainak listáján

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 12:47