El: a magyar játékvezetőt célozták a szerb drukkerek – az edző szenvedett koponyatörést

Vágólapra másolva!
2021.11.05. 13:14
null
Bognár Tamás két hazai játékost is kiállított Belgrádban (Fotó: Reuters)
Mint ismert, a Crvena zvezda hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Midtjyllandtól az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában. A Vijesti szerb napilap azt írja, a meccs végén a feldühödött szerb szurkolók a három magyar játékvezetőt okolták a kudarcért – Bognár Tamás két Zvezda-játékost is kiállított a meccsen –, s ezt úgy adták a tudtukra, hogy minden kezükbe eső tárgyat az irányukba dobtak. Bognár és stábja sértetlenül megúszta az incidenst, nem úgy, mint a belgrádiak koponyatöréssel kórházba szállított erőnléti edzője…

Bognár már a 12. percben kiállította a hazaiak középső védőjét,Milos Degeneket, majd a 94. percbenMarko Gobeljicsetis. Több szerb napilap szerint ez váltotta ki a Zvezda-drukkerek haragját.

A magyar delegáció – Bognár Tamás mellett a két partjelző, Buzás Balázs és Kóbor Péter, valamint a negyedik játékvezető, Berke Balázs – a pálya melletti alagútban igyekezett elhagyni a helyszínt, azonban távozásukkor záporoztak a különböző tárgyak az irányukba. Az egyik a hazai csapat erőnléti edzőjét, Federico Panoncinit találta el, aki a Mondo szerint olyannyira súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

A játékvezetők végül el tudtak jutni az öltözőkig, a rendőrök sorfalat álltak a drukkerek előtt, és a belgrádiak csapatkapitánya, Milan Borjan is megpróbálta nyugalomra inteni a fanatikusokat.

A Crvena zvezdaaMidtjylland ellen szenvedte el az első vereségét az Európa-ligában, ésa 2. helyen áll az F-csoportban.

AZ ELTALÁLT EDZŐT KÓRHÁZBA KELLETT SZÁLLÍTANI

F-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–FC Midtjylland (dán) 0–1 (Kanga 56. – öngól)
Braga (portugál)–Ludogorec (bolgár) 4–2 (al-Muszrati 25., Medeiros 37., Galeno 40., Mário González 73., ill. Szotiriu 33., Plasztun 79.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sporting Braga 4 3
1 9–5 +4 9
2. Crvena zvezda 4 2 1 1 4–3 +1 7
3. Midtjylland 4 1 2 1 4–5 –1 5
4. Ludogorec4
133–7–41
Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
22 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 22:55

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Gibraltári vagy szerb ellenfele lesz a Ferencvárosnak, ha az Európa-ligában folytatja

Európa-liga
2025.07.21. 13:11

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33
Ezek is érdekelhetik