Szoboszlai 71 percet játszott, a Frankfurt kiütötte a Salzburgot

2020.02.20. 18:49
null
A három gólt szerző Kamada Daicsi volt a mérkőzés hőse (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért folyó küzdelmet alighanem már az első mérkőzésen eldöntötte a német Eintracht Frankfurt, amely hazai pályán fölényes, 4–1-es győzelmet aratott az osztrák Salzburg felett. Szoboszlai Dominik, a salzburgiak magyar válogatott középpályása 71 percnyi játéklehetőséget kapott kezdőként.

 

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Eintracht Frankfurt (német)–Salzburg (osztrák) 4–1 (Kamada 12., 43., 53., Kosztics 56., ill. Hvang Hi Csan 85. – 11-esből)

A hanaui mészárlás áldozatainak emlékére gyászszünettel és komor hangulatban kezdődött a találkozó (Frankfurt és Hanau is Hessen tartományban található), amelynek első bő tíz perce élénk játékot hozott helyzetek nélkül. Aztán egy csapásra jöttek a helyzetek, majd a gól is: André Silva még elrontott egy lehetőséget, ám a 12. percben a Salzburg védelme nagyon csúnyán elszámolt egy jobb oldali akciót, Almamy Touré a teljesen üresen a tizenhatoson belül álló Kamada Daicsihoz passzolt, a japán támadó középpályás pedig nem hibázott (1–0).

Kamadának tíz perccel később adódott újabb lehetősége, ám kapu mellé tüzelt, ahogy később ugyanígy tett Filip Kosztics is. A másik oldalon a Salzburg sem tétlenkedett, Szoboszlai Dominik szögletét Enock Mwepu fejelte kapura (Kevin Trapp hárított), a hazai védők meg bemutattak pár utolsó pillanatos, nagyon fontos mentést. A félidő slusszpoénját a 43. perc hozta: a Salzburg „belelépett egy kontrába”, Djibril Sow kiugratta a leshatárról Kamadát, aki kapura húzott, remek csellel küldte el védőit, majd finoman a kapuba bökte a labdát – mestermunka volt (2–0)!

Jesse Marsch, a Salzburg trénere a szünetben kettős cserével fejezte ki elégedetlenségét, de az 53. percben csak erősödhetett bosszúsága, ugyanis Kamada megszerezte harmadik gólját is egy megpattanó fejessel (3–0). Még ki sem heverték a sokkot az osztrákok, amikor jött az újabb frankfurti kontra, Kamada André Silvát szöktette (megint csak a leshatárról – sőt, inkább lesről – lépett ki a támadó), ő balra, Koszticshoz továbbított, a hazaiak tízese meg befejezte az akciót (4–0).

A teljesen megrogyó osztrákok csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy nem kerültek a 70. percig öt- vagy hatgólos hátrányba, mert a Frankfurt kidolgozott még két tiszta lehetőséget. Szoboszlai Dominikot a 71. percben lecserélte edzője, de ezen az estén semmilyen változtatás sem segített érdemben a Salzburgon – a vendégek Hvang Hi Csan tizenegyesgóljával ugyan szépítettek, de így is súlyos vereséget szenvedtek (4–1).

Az Eintracht Frankfurt az előző idényből már ismert, félelmetes „európai énjét” vette elő, s háromgólos győzelmével valószínűleg eldöntötte a továbbjutás kérdését. A Salzburg meg (érthető módon) nehezen alkalmazkodik az Erling Haaland és Minamino Takumi utáni élethez...

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

Atlétika
1 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
18 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 17:49

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
2026.03.20. 13:25

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
2026.03.20. 10:07

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33
Ezek is érdekelhetik