El: a Getafe a kaput sem találó Ajaxot, az Inter az FTC „régi” ismerősét verte meg

Vágólapra másolva!
2020.02.20. 20:57
null
Eriksen megszerezte első gólját az Inter mezében (Fotó: AFP)
Az Ajax a Getafe vendégeként, a Ludogorec az Internazionale vendéglátójaként volt képtelen kaput eltaláló lövést, fejest felmutatni, végül mindkét együttes 2–0-ra kikapott az Európa-liga nyolcaddöntőjéért zajló csata odavágóján. Az exliverpooli Simon Mignolet gólpasszt adott a Manchester United ellen, az FC Bruges ezzel 1–1-es döntetlent ért el.

 

Megszerezte első interes gólját a Tottenhamtől megszerzett Christian Eriksen. A dán középpályás az ősszel még a Ferencvárossal egy csoportban szereplő Ludogorec Razgrad kapuját vette be. A bulgáriai mérkőzésen szinte végig az olaszok futballoztak mezőnyfölényben, ám a Ludogorec sokáig jól védekezett. Árulkodó adat: a razgradiak 90 perc alatt nem találták el a kaput. A végeredményt a 94. percben Romelu Lukaku állította be büntetőből. 0–2

Az Ajax megszenvedett Madridban. Vagyis, kicsit pontosabban, a Getafe otthonában. Olyannyira, hogy a Deyverson találatával vezetést szerző spanyol együttes lett az első a 2019–2020-as idényben – minden sorozatot figyelembe véve –, amely kapujára tartó lövés, fejes nélkül tudott lehozni 45 percet az amszterdamiakkal szemben. Majd – hiába a hollandokra nehezedő eredménykényszer – a második 45 percet is így hozta le. A Getafe a 93. percben büntette meg igazán az Ajax tehetetlenségét, Kenedy góljával kialakítva a 2–0-s végeredményt.

A találkozón összesen 42 percig és 36 másodpercig volt játékban a labda, ez az Opta statisztikái szerint az Európa-liga 2009 óta íródó történetében ez a második legrosszabb mutató.

 


A Celtic ugyan már 14. percnyi játékot követően vezetett a Köbenhavn otthonában, végül be kell érnie az idegenben lőtt gól előnyével a visszavágó előtt. 1–1

A Sporting CP már 3–0-ra is vezetett az Istanbul Basaksehir ellen, amely büntetőből szépített, így minimális esélyt teremtett magának arra, hogy hazai pályán még megfordítsa a párharc alakulását. 3–1

A Benfica 2–1-re kikapott idegenben a Sahtar Donecktől.

Az FC Bruges–Manchester United mérkőzésről ITT, a CFR Cluj–Sevilla mérkőzésről ITT, az Eintracht Frankfurt–Salzburg mérkőzésről ITT olvashat bővebben!

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Sahtar Doneck (ukrán)–Benfica (portugál) 2–1 (Alan Patrick 56., Kovalenko 72., ill. T. Tavares 62.)
Eintracht Frankfurt (német)–Salzburg (osztrák) 4–1 (Kamada 12., 43., 53., Kosztics 56., ill. Hvang Hi Csan 85. – 11-esből)
Ludogorec (bolgár)–Internazionale (olasz) 0–2 (Eriksen 71., R. Lukaku 94. – 11-esből)
FC Bruges (belga)–Manchester United (angol) 1–1 (Dennis 15., ill. Martial 36.)
CFR Cluj (román)–Sevilla (spanyol) 1–1 (Deac 59. – 11-esből, ill. en-Nesziri 82.)
FC Köbenhavn (dán)–Celtic (skót) 1–1 (N'Doye 52., ill. Edouard 14.)
Getafe (spanyol)–Ajax 2–0 (Deyverson 38., Kenedy 93.)
Sporting CP (portugál)–Basaksehir (török) 3–1 (Coates 3., Sporar 44., L. Vietto 51., ill. Visca 77. – 11-esből)

A TOVÁBBI EREDMÉNYEKÉRT KLIKK IDE!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30
Ezek is érdekelhetik