Fehérvár: a válogatott védő megsérült, kihagyja az El-meccset

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 19:21
null
Vinícius (jobbra) biztosan nem játszik a párharc első mérkőzésén (Fotó: Dömötör Csaba)
Sérülés miatt biztosan nem játszik csütörtökön az Európa-ligában Vinícius, a Fehérvár FC magyar válogatott labdarúgója.

 

Az UEFA hivatalos honlapján elérhető a székesfehérváriak kerete a podgoricai mérkőzésre, s az alapembernek számító középhátvéd neve nem szerepel a listán. Úgy tudjuk, a brazil futballista sérült, ám arra van esély, hogy a jövő csütörtöki visszavágón Marko Nikolics vezetőedző rendelkezésére állhat.

Az előző idényben az El-csoportkörbe jutó Fehérvárban így minden bizonnyal Elek Ákos vagy Fiola Attila lesz Juhász Roland párja a védelem tengelyében az FK Zeta elleni első mérkőzésen.

A fehérvári klub a honlapján meg is erősítette Vinícius sérülésének hírét.

„Vinícius Paulo nem utazott el a csapattal Montenegróba, ugyanis korábban műtött térde megsérült az egyik edzésen”– írta a molfehervarfc.hu.

A FEHÉRVÁR FC KERETE A CSÜTÖRTÖKI MECCSRE
Kapusok: Kovács Dániel (1), Kovácsik Ádám (74), Tomás Tujvel (12)
Védők: Elek Ákos (6), Fiola Attila (5), Hangya Szilveszter (65), Juhász Roland (23), Loic Nego (11), Adrian Rus (4), Stopira (22)
Középpályások: Berecz Zsombor (13), Anel Hadzic (8), Kovács István (10), Georgi Milanov (77), Boban Nikolov (19), Pátkai Máté (17)
Támadók: Futács Márkó (18), Armin Hodzic (15), Huszti Szabolcs (9), Ivan Petrjak (7), Marko Scsepovics (44)
Forrás: UEFA

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
19.00:
Debreceni VSC (magyar)–Kukësi (albán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: FK Zeta (montenegrói)–Fehérvár FC (magyar) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
20.30: FC DAC 1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
21.00: Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 18:11

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39
Ezek is érdekelhetik