Egy félidő bűvölet, egy félidő játszadozás: az Arsenal lelépte a CSZKA-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.05. 20:59
null
Csodaszép mozdulat Aaron Ramseytől, és még gól is született belőle (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében az angol Arsenal Londonban 4–1-es, fölényes győzelmet aratott Alexandre Lacazette és Aaron Ramsey duplájával az orosz CSZKA Moszkva fölött.

Ha a szurkolók azzal ültek le, hogy sokat nem várnak az Arsenal–CSZKA Moszkva mérkőzéstől, akkor az nem kifejezés, hogy kellemesen csalódtak: a két csapat egészen remek, közönségszórakoztató és látványos futballal szolgálta ki az Emirates közönségét az első félidőben.

A CSZKA nem bekkelni érkezett Londonba, de a nyílt játékot kihasználva az Arsenal kíméletlenül büntetett. Már az első percekben végigvitt néhány szenzációs kombinációt a házigazda, hogy aztán egy meg nem adott gól után a 9. percben végsőkig kijátsszon egy akciót, amelynek a végén Aaron Ramsey talált a kapuba (1–0).

Az egyenlítésre csak perceket kellett várni. A CSZKA remek szögből kapott szabadrúgást a 15. percben, Alekszandr Golovin pedig egészen pazar csavarást küldött a bal fölső sarokba. Oktatófilmbe illő szabadrúgásgól volt (1–1)!

A CSZKA a vezetést is átvehette volna, ám a villámgyors Ahmed Musa egy remek cselt követően csúnyán elrontotta a kialakított ziccert – mindenesetre kevésen múlt, hogy két percen belül ne forduljon meg az eredmény. A moszkvaiak ezt követően is eljutottak lehetőségekig, de saját (veterán) védelmük lyukas volt, mint a szita, az Arsenal pedig gólokra kezdte váltani helyzeteit.

A 23. percben Alexandre Lacazette értékesített egy büntetőt (2–1), a 28.-ban pedig szépségdíjas találat következett. Az Arsenal megint teljesen megbolondította a vendégek védelmét, Mesut Özil parádés labdát löbbölt Ramsey elé, aki oxival, egészen váratlan mozdulattal emelte át Igor Akinfejev kapust (3–1). A félidő slusszpoénja a 35. percben Lacazette második gólja volt – a francia center Özil passza után fejezett be egy újabb sakk-mattra kijátszott akciót (4–1).

A folytatásban vagy másfél percet kellett várni az első helyzetre, és az első félidőben látott forgatókönyv szerint folytatódott minden. Egy különbség volt, az Arsenal már nem koncentrált annyira, így a befejezésekbe mindig hiba csúszott, viszont a CSZKA sem tudott közelebb kerülni, mert elpazarolta helyzeteit. A legjobban Aaron Ramsey bosszankodhatott, akinek a kapufán csattant egy remek lövése, így nem jött össze a mesterhármas.

Ez volt az egyetlen bosszankodni valója a londoniaknak: az Arsenal fölényes és megérdemelt győzelmet aratott a kicsit talán naivan játszó CSZKA Moszkva fölött, és háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót. Nagy a különbség a két csapat között – a továbbjutás nagy valószínűséggel eldőlt.

A mérkőzés góljait ide kattintva tekinthetik meg!

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Arsenal (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 4–1 (Ramsey 9., 28., Lacazette 23. – 11-esből, 35., ill. Golovin 15.)
A TÖBBI PÁLYÁN
RB Leipzig (német)–Olympique Marseille (francia) 1–0 (Werner 45+1.)
Atlético Madrid (spanyol)–Sporting CP (portugál) 2–0 (Koke 1., Griezmann 40.)
Lazio (olasz)–Red Bull Salzburg (osztrák) 4–2 (Lulic 8., Parolo 49., Felipe Anderson 74., Immobile 76., ill. Berisha 30. – 11-esből, Minamino 71.)

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Izraelben úgy tudják, Abu Fani Moszkvában folytathatja

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 13:48

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19
Ezek is érdekelhetik