El: kalapból sorsolna kezdőkapust a Partizan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 13:37
null
Djukics állítólag kapust állít a kapuba (Fotó: Partizan rs)
Nehéz mérkőzésre számít a Videoton ellen Miroszlav Djukics, a Partizan edzője, aki szerint az Európa-liga playoffkörében az üres lelátók és az ellenfél minősége nem könnyít a szerbek helyzetén.

 

„Mindig optimista vagyok, nem gondolok a vereségre, a mentalitásom nem engedné. Hiszek a Partizanban, csapatom folyamatosan fejlődik. Komoly vetélytársat kaptunk, de csak a győzelemben gondolkodom, mert jó csapatunk van és készen állunk” – idézte Djukicsot a Sportske.net portál.

A Partizan az Európa-liga playoffkörének csütörtöki, Videoton elleni odavágóját jó hangulatban várja, és mindent elkövet, hogy előnyt szerezzen a visszavágóra. Hogy inkább a támadás vagy a védekezés kerül-e előtérbe? „Amíg én vagyok az edző, addig mindig, minden ellenféllel szemben győzelemre törünk. A Partizannak kell irányítania a mérkőzést, muszáj támadnia, de védekeznie is. A csatárok jelentik az első szintű védelmet” – tette hozzá.

Elismerte, nem jó üres lelátók előtt játszani, de a középső védő Bojan Osztojics emlékeztetett arra, hogy volt már ilyen mérkőzésük, és akkor a szurkolók a stadionon kívülről is lelkesen biztatták őket.

A Partizan kedden egy szezonra kölcsönvette Vladimir Sztojkovicsot, a Nottingham Forest kapusát. Arra a kérdésre, hogy csütörtökön ki áll a kapuban, Djukics széles mosollyal annyit mondott: „Egy kapus.”

„Öten vannak, mindenki esélyes, majd csütörtökön döntünk. Lehet, hogy demokratikus módon, egy kalapból sorsolva” – tette hozzá. Nemanja Koszovics és Alen Sztevanovics még sérült, Uros Djurdjevics és a brazil Everton Luiz azonban felépült, ők akár kezdhetnek is csütörtökön.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
7 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
10 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik