DVTK: Egy százalék esélyünk van a továbbjutásra - Alves

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.07. 17:18
William Alves, a Diósgyőr labdarúgója szerint együttesének egy százalék esélye van a továbbjutásra az FK Krasznodar ellen a hazai pályán elszenvedett 5–1-es vereséget követően.

A 2013 nyarán igazolt brazil hátvéd honfitársával, az orosz klub légiósával, Wándersonnal beszélgetett az első mérkőzés lefújását követően.

„Amikor kisorsolták nekünk a Krasznodart, megnéztem a keretüket az interneten és láttam, hogy van három brazil futballistájuk. A debreceni mérkőzés után váltottam néhány szót Wándersonnal, megkérdeztük kölcsönösen egymást, hogy ki honnan való, ezen túlmenően gratuláltunk egymásnak. Én nekik a győzelemhez, ő pedig nekünk a továbbiakhoz. Aztán úgy búcsúztunk el, hogy most majd ismét, a visszavágó után beszélgetünk.”

William Alves úgy véli, a DVTK reális célja az odavágónál jobb eredmény elérése lehet Oroszországban.

„A velük való csatáról azt tudom mondani: kikaptunk otthon 5–1-re, próbáltuk a legjobb oldalunkat megmutatni, de sajnos csak ennyi sikerült egy jó csapat ellen. A terv az, hogy jó, az előzőnél jobb eredményt érjünk el a Kubany Stadionban. Az FK előnye négy, sőt öt gól, vagyis lényegében nyugodtak lehetnek, de ez ettől függetlenül rettentően nehéz lesz” – válaszolt a boon.hu kérdésére Alves.

„A nagy különbségű vereséggel az esélyeink egy százalékra csökkentek. Azért én nem jelenteném ki azt, hogy nulla, mert a sport produkált már szépségeket... Én azt vallom, hogy az életben minden megtörténhet, még akkor is, hogy ha ekkora fórt szerzett magának a Krasznodar. Lehet, módosítanak pár poszton csütörtökön, bő a keretük, megtehetik, nekünk az a dolgunk, hogy futballozzunk úgy, ahogyan tudunk, akkor nem érhet bennünket szemrehányás.”

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 17:49

Nebojsa Vignjevics: Legközelebb kétszer is meggondolom, mit vállalok el

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 17:28

Három légiós is kikerült a DVTK keretéből

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 10:39

A kiesés után a DVTK menesztette Nebojsa Vignjevics vezetőedzőt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 23:51
Ezek is érdekelhetik