El: Kedvező az eredmény, de sokat kell javulnunk - Dibusz

2014.07.18. 06:51
Az Európa-liga-selejtező második körében egygólos vereséget szenvedett a Ferencváros a HNK Rijeka otthonában. A Fradi legjobbja kapusa, Dibusz Dénes volt, aki szerint a játék képét tekintve kedvező eredmény született Horvátországban.

„Érezni lehetett a Rijekán, hogy tavaly az El-ben szerepelt, ahol ráadásul remekül helytállt – mondta Dibusz a fradi.hu-nak. – Komoly játékerőt képviseltek és remek tempóban futballoztak. A védekezésünk rendben volt, ám velünk ellentétben a Rijeka rengeteg helyzetet is kidolgozott. Végig nagy nyomás alatt futballoztunk, ilyen mérkőzéseken pedig előfordul egy-egy hiba védekezésben. A játék képét tekintve azt is mondhatjuk, hogy kedvező eredményt értünk el idegenben. A visszavágón figyelnünk kell arra, hogy a középpályáról rendkívül gyorsan rendeződnek támadásba a horvátok. Borzalmasan nehéz meccs vár ránk a visszavágón is, ezért nagyon sokat kell javulnunk.” Dibusz a fradi.hu-nak. – Komoly játékerőt képviseltek és remek tempóban futballoztak. A védekezésünk rendben volt, ám velünk ellentétben a Rijeka rengeteg helyzetet is kidolgozott. Végig nagy nyomás alatt futballoztunk, ilyen mérkőzéseken pedig előfordul egy-egy hiba védekezésben. A játék képét tekintve azt is mondhatjuk, hogy kedvező eredményt értünk el idegenben. A visszavágón figyelnünk kell arra, hogy a középpályáról rendkívül gyorsan rendeződnek támadásba a horvátok. Borzalmasan nehéz meccs vár ránk a visszavágón is, ezért nagyon sokat kell javulnunk.”

Legfrissebb hírek

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
3 perce

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
19 perce

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
8 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
23 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46
Ezek is érdekelhetik