El: a stadion mögötti szikláról „szedték le” a Fradi-drukkereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 14:41
Tucatnyi ferencvárosi drukkert „szedtek le” a horvát rendőrök a rijekai stadion mögötti sziklafalról. A két együttes ma este 20.30 órától – élőben a Duna Tv-n, valamint az NSO-n – a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első felvonásán küzd meg egymással.

A ferencvárosi szurkolók nem randalíroztak, csupán saját csapatukat éltették és zászlóikat lengették, ennek megfelelően a horvát fellépés sem lépte túl a sportszerűség határait. A sziklafal szurkolói szempontból egyébként is „lakott területnek” számít, akár 350-400, jeggyel nem rendelkező néző is elfér rajta, horvát bajnokikon rendre látni ott potyázókat. Egy nemzetközi kupamérkőzés azonban más megítélés alá esik, a rendezők is szigorúan veszik a szabályokat, valamint azok betartását.

Kora délután a stadion környéke még egyébként is csendes, de 14 óra körül már fokozódott a biztonsági jelenlét, egyre több rendőr lepte el az aréna környékét. A létesítmény kapui egész délelőtt nyitva álltak, csak kora délután zárták be őket, és csupán azok maradtak nyitva, amelyeken majd a beengedés, valamint azzal párhuzamosan a jegy- és biztonsági ellenőrzés zajlik. Addig is a már helyszínen lévő vendégdrukkerek – felvidékiek is szép számmal – a stadion tőszomszédságában lévő tengerparti strandon múlatják az időt.

Horvátországban különben készülnek a ferencvárosiakra – már jó előre szóltak, hogy akinek nincs jegye, az el se induljon, mert kint már biztosan nem tud venni, telt házra számítanak –, az autópályán minden magyar rendszámú gépjárművet félreállítanak, és az úti céljáról érdeklődnek. Kamuzás kizárva: aki nyaralni megy, annak tudnia kell igazolni a szállásfoglalását, különben hosszas kényszerpihenőre számíthat.

Azok a leleményes Fradi-drukkerek, akik horvát kapcsolataik révén jutottak jegyhez, s nem a zöld-fehér klub számára hivatalosan biztosított 530 terhére, azokat vélhetően beengedik a vendégszektorba. Ez biztonságilag azért veszélyes, mert elszeparálják őket ugyan a helyiektől, ám zsúfoltsághoz vezethet. Még a rijekai klubnál sem biztosak benne: nekik, vagy a vendégcsapatnak lesz majd nagyobb létszámú táboruk.

Legfrissebb hírek

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
4 órája

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58
Ezek is érdekelhetik