Európa-liga: nem indulhat a Parma, de még fellebbezhet

MTI MTIMTI MTI
2014.05.29. 19:15
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította a labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen zárt Parma fellebbezését, amelyet a klub azért nyújtott be, mert nem kapta meg a nemzetközi szerepléshez szükséges licencet, így nem indulhat az Európa Ligában.
A csütörtöki döntés nyomán a parmai egyesületnek egyetlen esélye maradt arra, hogy mégis résztvevője legyen a második számú kontinentális kupasorozatnak, mégpedig az, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez.Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) azért nem adott licencet a Parmának, mert álláspontja szerint a klub a kölcsönadott játékosainak bére után elmulasztott befizetni 300 ezer euró adót. A Parmánál azonban úgy látják, minden pénzügyi és gazdasági előírásnak megfeleltek, azaz járna nekik a licenc, ezért fellebbeztek az ítélet ellen.A Parma az utolsó fordulóban, a Livorno elleni sikerrel harcolta ki az EL-szerepléshez szükséges hatodik helyet a Serie A-ban, miután a 38. kört megelőzően előtte álló Torino csak 2-2-es döntetlent ért el a Fiorentina vendégeként.Ha a Parma végül nem kapja meg a licencet, akkor helyette a hetedikként végzett Torino szerepelhet majd az El-ben.
Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
5 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
17 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05