El: a Juventus is kikapott a Benfica otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.24. 21:02
null
Az első gól pillanata (Fotók: Reuters)
A Benfica labdarúgócsapata hazai pályán 2–1-re legyőzte a Juventust az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésén. 

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Benfica (portugál)–Juventus (olasz) 2–1 (Garay 3., Lima 84., ill. Tévez 73.)
A visszavágót május 1-jén rendezik.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

1. FÉLIDŐ

Mérsékelten kezdte a meccset a Juventus, pedig mi kellett volna nagyobb ösztönzőnek a jó játékhoz, mint hogy Torinóban lesz az Európa-liga döntője, tehát már csak egy lépés választja el a Juvét, hogy hazai pályán döntőzzön, vagy éppen nyerjen nemzetközi kupát.

A Benfica azonban nem akarta eljátszani az áldozati bárány szerepét, hanem rögtön heves rohamokkal indított, és a 3. percben meg is szerezte a vezetést. Bal oldali szöglet után Garay egyedül fejelhetett 6 méterre a kaputól, Bonucci lemaradt, és a bal alsó sarokba tartó labdát Buffon csak beljebb segíteni tudta... 1–0

Támadásban maradt a Benfica, a Juventusnak momentumai sem akadtak. Jó húsz perc kellett a vendégeknek, hogy akciókat vezessenek. Elsősorban Téveznek köszönhetően egyre aktívabbá vált a Juventus, és az első félóra végén már helyzeteket is fel tudott mutatni. Vagy inkább helyzetecskéket. Az első játékrész utolsó néhány perce unalomba fulladt. Amilyen jó volt az iram az első félidő nagyobb részében, annyira leálltak a csapatok, talán a szünetet várták, amely meg is jött...

2. FÉLIDŐ

A második félidő elején megfordult a játék képe. A Juventus ment előre, a Benfica pedig megszállta a kapuja előterét. Elsősorban a gyors futballistáiban bízott a portugál csapat, csakhogy mintha elfogyott volna a szufla, egyre inkább az történt a pályán, amit az olaszok akartak.

Artur munkában Lichtsteiner fejesénél
Artur munkában Lichtsteiner fejesénél

A második játékrész első huszonöt percében nem láttunk fényes játékot. A Benfica persze jogosan tartotta az előnyét, de lassacskán egyértelművé vált, hogy kezd a Juventus akarata érvényesülni.

Látta ezt a hazaiak edzője is, de a két cseréje ellenére nem változott a játék képe. És ahogy az már lenni szokott, rá is fizetett a Benfica a túlságosan védekező felfogására. A 73. percben ugyanis valami olyasmi történt, amely már régesrégen nem: Carlos Tévez betalált európai kupamérkőzésen, 2009 áprilisa óta először!

Gyönyörű akció után egyenlített a vendégcsapat. Asamoah játszott szépen vissza a tizenhatos vonalánál érkező Téveznek, aki egy csellel két védőt is elfektetett, majd 7 méterről bevette Artur kapuját. Szépségdíjas alakítás volt. 1–1

A gól után visszahúzódott a saját térfelére a Juventus, de nem sokáig védhette az ikszet, mert a 84. percben váratlanul újra vezetést szerzett a Benfica.

Cavaleiro készített le finom mozdulattal egy labdát Limának, aki 15 méterről, jobbal, futtából óriási gólt zúdított a léc alá. Buffonnak esélye sem volt. 2–1

A hátralévő időben a Juventusnak voltak még helyzetei, de a Benfica csak behúzta ezt a találkozót, amelyen a döntetlen talán jobban megfelelt volna a játék képének. A továbbjutás kérdése teljesen nyílt, a Juvénak pedig még sokat érhet az idegenben szerzett gól és a hazai visszavágó.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


Benfica vs Juventus 2 -1 All Goals Semifinals... by elencrrist05

Legfrissebb hírek

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56

Gróf Dávid: Kemény ízelítőt kaptunk, milyen futball van a Premier League-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:17
Ezek is érdekelhetik