Videoton: Szekeres Adrián először lehet kezdő az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.03. 09:33
Marco Caneira eltiltása miatt először bizonyíthat kezdőként az Európa-liga küzdelmeiben az élvonalbeli Videoton labdarúgócsapatának hátvédje, Szekeres Adrián, aki cseppet sem izgul, és kettős győzelmet vár a montenegrói Mladoszt Podgorica ellen.

„Tavaly mindössze egy alkalommal, a Slovan elleni idegenbeli találkozón kaptam csereként néhány perc játéklehetőséget az Európa-ligában. Most úgy tűnik, csütörtök este kezdőként léphetek pályára, hiszen Marco Caneira eltiltás miatt nem játszhat. Megmondom őszintén, egyáltalán nem izgulok, hiszen korábban sok nemzetközi meccset játszottam, gondoljunk csak az U20-as vébére, vagy a különböző edzőtáborokra, ahol számtalan neves, magasan jegyzett ellenfél ellen játszottunk az elmúlt időszakban.

Várom nagyon a Mladoszt Podgorica elleni párharcot. Ugyan keveset tudunk az ellenfelünkről, de nekünk nem is velük kell foglalkoznunk, hanem a saját játékunkat kell játszanunk. Örülök annak, hogy az első meccset Székesfehérváron rendezik meg, bízom benne, hogy nagyon sok szurkoló kilátogat, és buzdít bennünket. Szeretnénk jó játékkal és kettős győzelemmel továbbjutni a montenegrói csapat ellen" – nyilatkozta a vidi.hu-nak a 24 éves belső védő, Szekeres Adrián.

Marco Caneirát még tavaly decemberben, a Sporting elleni El-meccsen állították ki.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22
Ezek is érdekelhetik