DVSC: öt játékos sérült meg a Strömsgodset ellen

2013.07.19. 11:57
A DVSC-Teva hivatalos honlapján adott jelentést a norvég Strömsgodset elleni tegnapi idegenbeli El-selejtezőn (2–2) megsérült játékosai állapotáról.

„Áldozatokkal járt a Drammenben rendezett Strömsgodset elleni Európa-liga-selejtező. Joël Damahou már az 5. percen megsérült, amikor Kovács Péter rácsúszott a lábára, holott a labda már nem is volt a közelben. Az elefántcsontparti játékos ápolás után ugyan visszatért a pályára, de nem bírta sokáig, le kellett cserélni. A térdszalagja sérült meg, de hogy mennyire súlyosan, az a pénteki vizsgálatok során derül ki” – olvasható a dvsc.hu-n. A légióssal kapcsolatban Róka Géza, a hajdúságiak klubigazgatója tegnap az m1-nek adott telefoninterjúban elmondta, az első gyanú szerint keresztszalag-szakadást szenvedett. A légióssal kapcsolatban Róka Géza, a hajdúságiak klubigazgatója tegnap az m1-nek adott telefoninterjúban elmondta, az első gyanú szerint keresztszalag-szakadást szenvedett.

Szintén nem tudta végigjátszani a DVSC-Teva norvégiai mérkőzését Szakály Péter, illetve a meccs után erősen bicegve, bekötött vádlival sétált Zsidai László és Igor Morozov, de Czvitkovics Péter is kapott egy rúgást a lábára – adott helyzetjelentést a sérültekről a hajdúságiak hivatalos honlapja.

Az egyébként már biztos, hogy Bódi Ádám nem léphet pályára a jövő heti visszavágón eltiltás miatt, hiszen őt a csütörtöki találkozón kiállították.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16