El: rasszista szurkolói miatt eljárás indul az Inter ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.18. 14:54
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale ellen a Tottenham Hotspur elleni Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóján történt rasszista megnyilvánulások miatt.

Az UEFA vizsgálatot indított, mert a milánói szurkolók a Tottenham elleni El-kiesés alkalmával majomhangokat utánoztak, és felfújható banánokat lengettek, amikor Emmanuel Adebayor, a Tottenham togói csatára labdához ért.

„Végig hallani lehetett a szurkolók bekiabálásait a mérkőzés közben, biztos vagyok benne, hogy az UEFA lépéseket tesz az ügyben, hiszen ezt el lehetett volna kerülni" – nyilatkozta Andre Villas-Boas, a Tottenham menedzsere a mérkőzés után.

Mint ismert, az Inter a rendes játékidőben ledolgozta háromgólos hátrányát a Tottenham ellen, így hosszabbításra mentette az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóját, de idegenben szerzett góllal a londoniak jutottak tovább.

„Visszatérő probléma ez a futballban. Angliában talán egy kicsit jobb helyzetben vagyunk más országokhoz képest, de ez rettenetes. Remélem, az UEFA példát statuál, az ilyen viselkedésnek nincs helye a profi sportban" – mondta Darren Eagles, a Tottenham sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
20 órája

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03

Lautaro Martínez duplázott, győzött Pisában az Inter

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 15:47

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.28. 08:34

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

Robbie Keane: Sohasem utazom sehová döntetlenért, nem ilyen a mentalitásom

Európa-liga
2025.11.27. 21:59

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09
Ezek is érdekelhetik