El: a Laziónak két meccset kell zárt kapuk mögött játszania

2013.02.27. 21:32
Az UEFA fegyelmi bizottságának határozata szerint két hazai mérkőzést is zárt kapuk mögött kell játszania a Laziónak az európai kupákban szurkolói rasszista viselkedése miatt. Az első ilyen mérkőzés a Stuttgart elleni El-nyolcaddöntő-visszavágó lesz március 14-én.

A Lazio szurkolóinak viselkedése miatt az Európa-liga csoportkörében a Tottenham elleni hazai és idegenbeli mérkőzése, valamint a Maribor elleni idegenbeli meccse után is panaszt emelt az UEFA ellenőre. A szlovéniai találkozót követően a római klub egy zárt kapus meccsre szóló büntetést kapott felfüggesztve.

A Mönchengladbach elleni, a legjobb 16 közé kerülését játszott mérkőzés után újabb UEFA-panasz következett, az ítélet pedig nem egy, hanem kétmeccses stadionbezárás lett.

Ha a Stuttgart ellen elbukik a Lazio, a második mérkőzésre szóló büntetést átviszi a következő szezonra. A Lazio elöljárói felháborítónak tartják a szankciót.

A Fenerbahce legutóbb már zárt kapuk mögött fogadta a BATE Boriszovot az El-ben a legjobb 32 között, de szurkolói a stadion mellett így is szép számmal jelentek meg, és egy kivetítő előtt végigszurkolták a meccset. Eközben tűzijátékesővel is jelezték jelenlétüket, egy pirotechnikai eszköz azonban a berepült a pályára, ezért a Fenernek a következő, Plzen elleni március 14-i mérkőzését is zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

Az isztambuli klubot – amelynek 60 ezer eurót is be kell fizetnie az európai szövetség kasszájába – egy két évre felfüggesztett büntetéssel is szankcionálták: eszerint a sárga-kékek nem indulhatnak a következő olyan európai kupaidényben, amelyre kivívják a részvételi jogot, amennyiben szurkolói ismét rendbontást követnek el.

Legfrissebb hírek

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Harry Kane triplázott, hat év után újra kupagyőztes a Bayern München

Német labdarúgás
2026.05.23. 21:58

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
2026.05.21. 19:44

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24
Ezek is érdekelhetik