El: fokozott rendőri biztosítás a DVSC-FC Bruges meccsen

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 12:46
Biztonsági szempontból kiemelt kockázatúnak minősítette a rendőrség a DVSC-Teva–FC Bruges labdarúgó Európa-liga-selejtezőt, amelyet csütörtökön 20.30-tól Nyíregyházán rendeznek.

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-nek elmondta: a rendőrség nagy erők bevonásával biztosítja majd a találkozó helyszínét, a nyíregyházi Városi Stadiont, valamint azokat a közlekedési útvonalakat, amelyeken a szurkolók a sportlétesítménybe érkeznek, illetve onnan távoznak.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a fokozott ellenőrzés célja a közterület és a közlekedés rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmények megelőzése. Hozzátette, a mérkőzés napján 12 órától 24 óráig fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk a drukkereknek a város teljes belterületén.

Rendőrségi ellenőrzés lesz a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es számú főút 268. kilométerszelvényénél is, emiatt időszakos forgalomkorlátozás és útszűkület lassítja majd a forgalmat.
A stadion környékén 5.30-tól 23 óráig útlezárásokra kell számítani. A Stadion utat teljes szélességében lezárják a forgalom elől, illetve a Sóstói út és a Stadion köz kereszteződésénél megtiltják a kanyarodást a főiskola, illetve a létesítmény irányába.

A debreceni egyesület az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásának megfelelő stadion híján fogadja Nyíregyházán riválisát az Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

Vitinha mesterhármast szerzett, nyolcgólos meccsen verte meg a PSG a Tottenhamet

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:02

A Bruges ellen eltört az orra a Barcelona védőjének, kihagyhatja a hétvégi bajnokit

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 16:21

Háromszor vezetett a Bruges a Barcelona ellen, iksz lett a vége

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:55

Andrés Iniesta szelíd tanácsa: Legyenek türelmesek Lamine Yamallal...

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 13:15

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 20:46

A Leverkusen pontot mentett Dániában, a Bruges négy gólt vágott a Monacónak

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 20:48

Alsónadrágban hagyták el a repülőt Pogbáék a BL-meccs előestéjén

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 11:58

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14
Ezek is érdekelhetik