Videoton: az egykori légiós kemény El-csatára számít

2012.07.31. 14:51
Tóth Balázs korábban évekig meghatározó játékosa volt a belga élvonalban szereplő KRC Genknek, így remekül ismeri a Videoton csütörtöki Európa-liga ellenfelét, a szintén belga KAA Gent labdarúgócsapatát – ezzel kapcsolatban szólaltatta meg a vidi.hu.

„A Gent a belga bajnokság élcsapatai közé tartozik. Az elmúlt években rendszeresen az első ötben végzett, sőt kétezer-tízben a második helyet szerezte meg, az idén pedig csupán egy ponttal maradt le a dobogóról″ – mondta Tóth, aki szerint a fizikailag erős, ám a futballt játszó csapat Magyarországon versenyben lenne a bajnoki címért.

A futballista szerint a továbbjutásról apróságok dönthetnek.

„Nem tartom kizártnak, hogy ismét hatalmas jelentősége lesz egy idegenben szerzett gólnak. Mindenképp gólt kell szereznünk az első meccsen, ugyanakkor el kell kerülnünk, hogy gólt kapjunk. Ez pedig csak úgy sikerülhet, ha valamennyien végig nagyon koncentrálunk és fegyelmezetten játszunk″ – nyilatkozta a 34-szeres válogatott labdarúgó.

A Videoton csütörtökön hazai pályán játszik a Genttel, a mérkőzés 20.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
Tegnap, 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
Tegnap, 9:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
Tegnap, 7:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14
Ezek is érdekelhetik