Mégis Dagesztán várhat továbbjutás esetén a Honvédra

2012.07.04. 09:47
null
Az Anzsi bízik benne, hogy nem kell utaztatnia szurkolótáborát az El-selejtezőre (Fotó: fc-anji.ru)
Az orosz Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata hivatalos fellebbezést nyújtott be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) határozata ellen, mely alapján nem játszhatná Dagesztánban hazai mérkőzéseit.

Mint ismeretes, az UEFA nem ítélte biztonságosnak Mahacskalát, így nem engedélyezte, hogy az Anzsi az Európa-liga második selejtezőkörében saját stadionjában fogadja a Bp. Honvéd–Flamurtari párharc továbbjutóját.

Az Anzsi klubigazgatója, Aivaz Kaziahmedov hivatalos levélben is tiltakozott Michel Platininál, az UEFA elnökénél, mondván, a döntés ellentétes az európai szövetség által képviselt érdekekkel, és a végrehajtó bizottság úgy hozta meg határozatát, hogy egyik tagja sem látogatott el Dagesztánba, szemrevételezni a helyzetet.

„Általában úgy születnek meg ezek a döntések, hogy az UEFA előbb konzultál az érintett ország szövetségével, majd delegációt küld a térségbe, hogy az megvizsgálja a körülményeket. Ez most nem történt meg, és a gyakorlatot aggasztónak tartom. Az Anzsi húsz éve saját stadionjában rendezi meg az orosz bajnoki és kupamérkőzéseket, és még egyetlen súlyos incidens sem történt Mahacskalában – ezért nem tudjuk elfogadni az UEFA határozatát" – idézi Kaziahmedovot a RIA Novosztyi hírügynökség.

Legfrissebb hírek

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
7 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
9 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
11 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
22 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
Tegnap, 16:30

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
Tegnap, 15:43