Eto'o: Nem kiscsapat az ellenfelünk!

2012.07.16. 09:57
null
Eto'o játékra és menetelésre kész az Európa-ligában (Fotó: Imago)
Története mindössze harmadik európai kupamérkőzésére készül az orosz Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, igaz, ismét semleges pályán kell játszania hazai meccsét – ahogy 2001-ben a skót Rangers ellen, úgy csütörtökön, a Bp. Honvéd ellen sem léphet pályára Dagesztánban. Samuel Eto’o, az Anzsi legnagyobb sztárja ezt sajnálja a legjobban – a kameruni csatárklasszis a mahacskalaiak hivatalos honlapjának nyilatkozott.

„Nem hiszem, hogy egy európai kupa a kiscsapatok küzdelmének lenne nevezhető, így nem is tartom kiscsapatnak az ellenfelünket” – válaszolta Eto’o arra a felvetésre, hogy az Anzsi egy „kis magyar klub” ellen kezdi meg El-menetelését. A cél pedig nem az, hogy a dagesztániak (mint 2001-ben) már egy kör után befejezzék.

SZAVAZÁS

Továbbjut-e a Honvéd az orosz Anzsi ellen az El selejtezőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A minimális cél a csoportkör elérése, és erre mindenképpen képesnek tartom a csapatot: erős a keretünk, és szerintem a mezőnyben senkinél nem vagyunk gyengébbek. Én még nem játszottam az Európa-ligában, így aztán várom is a bemutatkozást – eddig csak a Bajnokok Ligájában szerepeltem a csapataimmal. A csoportkörig el kell jutnunk…, de egyelőre csak a következő, csütörtöki mérkőzéssel kell foglalkoznunk” – mondta a kameruni támadó, aki kitért arra is, hogy az UEFA döntésének megfelelően az Anzsi nem játszhat saját szurkolói előtt, Mahacskalában.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a döntés a torna egészére vonatkozik, és nagyon sajnáljuk is, személy szerint én is szerettem volna saját közönségünk előtt játszani. Azért a remény még él, hogy a döntéshozók engednek minket a saját stadionunkban pályára lépni – a dagesztáni emberek megérdemelnék ezeket a meccseket. A cél az, hogy a következő szezonban is ott legyünk az európai kupaporondon, és akkor a biztonsági kérdés megint téma lesz – meg kell oldani a fennálló problémákat, mert a drukkereinknek nagy örömöt szereznek a meccseink, és joguk van ahhoz, hogy lássák ezeket a helyszínen.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Anzsi Mahacskala–Bp. Honvéd (július 19., csütörtök, 17.00)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
23 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46