Európa-liga: már áll a bál Nápolyban, angolokat késeltek meg

2010.10.21. 11:39
Már megtalálták a Napoli huligánjai az Európa-liga-mérkőzésre Dél-Olaszországba látogató Liverpool szurkolóit: az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint három angol drukkert is megkéseltek.

A nápolyi rendőrség tájékoztatása szerint két angolt a Corso Umbertón kaptak el a botokkal és késekkel felfegyverzett huligánok, míg egy harmadik Liverpool-drukkert a Via Mezzocannonén támadtak meg.

A szurkolókat kórházba szállították, tíz napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A brit nagykövetség megerősítette az első két esetet. A Mersey-parti rendőrség úgy tudja, eddig összesen hat Liverpool-szurkolót ért támadás.

Öt olaszt is sérülésekkel ápolnak, Napoli-fanatikusok egy csoportja kövekkel dobált meg angol turistákat, mivel Liverpool-drukkereknek hitték őket. Három személyt a nápolyi rendőrség őrizetbe vett.

 

Legfrissebb hírek

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
46 perce

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
12 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
13 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
14 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
15 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
15 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
19 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
21 órája