Európa-liga: Kabát Péter röntgenre vár, és az ügyüket illetően bizakodó

Vágólapra másolva!
2010.08.27. 16:23
Sérülés miatt kellett lecserélni a csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen Kabát Pétert, a DVSC-TEVA válogatott támadóját. A hajdúsági együttes a selejtező rájátszásának visszavágóján idegenben is legyőzte (2-1) bolgár ellenfelét, a Liteksz Lovecset, de egy adminisztrációs hiba folytán (a 90. percben csereként beálló Máté Pétert nem nevezték a találkozóra) UEFA-vizsgálat folyik az ügyükben.

„A mérkőzés óta folyamatosan fáj a lábam, éppen most készülök röntgenre, remélem, nem súlyos a sérülésem – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Kabát Péter. – Bár most úgy érzem, hogy vasárnapra nem jön rendbe, de ez nagy valószínűséggel csak aznap derül ki. Utána viszont két hét szünet következik a bajnokságban a válogatott miatt, addig biztosan rendbe jövök. Ám most még bízom abban, hogy a Videoton elleni bajnokit sem kell sérülés miatt kihagynom.”

A Máté-üggyel kapcsolatban Kabát Péter nem akart, de mint mondta, nem is tudna bővebb tájékoztatást adni.

„Annyira friss még ez az egész, hogy én sem tudom, mi történt pontosan. Délután hatkor lesz edzésünk, gondolom, akkor többet lehet megtudni a részletekről. Most nem akarok, de igazából nem is tudok mást mondani: bizakodom, hogy számunkra kedvező formában rendeződik az ügy.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52
Ezek is érdekelhetik