Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

A felkészülési mérkőzéseken már érezhető volt, hogy a 21-éves középpályás helyzete nem egyszerű Dunaszerdahelyen. Erre utalt az is, hogy a múlt pénteki főpróbán, a Bolton Wanderers elleni találkozón nem kapott lehetőséget.
„Tuboly Máté helyzete nagyon érdekes – kezdte a DAC sajtótájékoztatóján Jan Van Daele ügyvezető igazgató – Márciusban-áprilisban az ügynöke jelezte, hogy készüljünk fel arra, hogy a nyári átigazolási időszakban dolgozni fog Máté transzferén. Ez logikus is volt, hiszen két nagyon jó szezont futott. Június elején konkrét ajánlat érkezett az angol másodosztályú Portsmouthtól, amely számunkra is komoly ajánlatnak számított. Az ügynöke azonban azt kérte, hogy várjunk, mert további lehetőségek is szóba jöhetnek. Időközben a Portsmouth visszavonta az ajánlatát.”
A klubvezető hozzátette, hogy a nyári felkészülés alatt jelentősen megnőtt a konkurencia a középpályán.
„Tavasszal Julien Bationo és Fallou Diongue már megmutatta a kvalitásait. Emellett sérüléséből visszatért Nathan Udvaros, Martin Jencus pedig kiváló felkészülést produkált. A Konferencialigában korlátozott a nevezhető külföldi játékosok száma, mindössze tizenhatot jelölhettünk. Máté most nem fért bele ebbe a keretbe. Ez tisztán sportszakmai döntés volt. A posztján jelenleg három-négy játékos is előtte jár. Ugyanakkor ez kizárólag a Mostar elleni párharcra vonatkozik. Máté továbbra is a csapatunk értékes játékosa, és semmi sem zárja ki, hogy vasárnap, a Rózsahegy elleni bajnokin pályára lépjen.”
Lapunk megkereste Tuboly Mátét is, aki nem kívánt nyilatkozni. A játékos jövőjéről jelenleg menedzsere és a DAC vezetősége egyeztet.
Nyáron csak külföldi játékosokat igazolt a DAC. Egyetlen szlovák és egyetlen magyar játékos sem érkezett. Jelenleg tizenhat nemzetiség alkotja a csapat keretét.
„Folyamatosan figyeljük a játékospiacot, elsődleges célpontjaink továbbra is a szlovák és a magyar játékosok. Vannak azonban olyan posztok, például a szélsők, a gyors, jól cselező támadó szellemű játékosok, ahol ezen a két piacon nagyon szűk a kínálat, különösen olyan labdarúgók esetében, akik reális áron elérhetők. Így kénytelenek vagyunk más, külföldi piacokon keresgélni. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy továbbra is számítunk a saját akadémiánk tehetségeire. Nathan Udvaros és Martin Jencus is jó példa erre: megfelelő fejlődés és jó menedzselés mellett elegendő játéklehetőséget fognak kapni. A klub filozófiája nem változik, a hazai játékosokra épülő vonalat a jövőben is szeretnénk megtartani” – zárta le Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.








