Ekl: Gyerekként erről álmodtam! – Abu Fani

BORBOLA BENCE (Pireusz)BORBOLA BENCE (Pireusz)
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 13:15
Mohammed Abu Fani a budapesti visszavágón kijavítaná az Olympiakosz elleni vereséget (Fotó: Árvai Károly)
A játék rendben volt, az 1–0-s vereség miatt mégis csalódottak a Ferencváros futballistái. Az Ekl-rájátszás első mérkőzése után Ibrahim Cissé és Mohammed Abu Fani abban egyetértett: a visszavágón lehet esélyük az Olympiakosz ellen.

Kár a gólért. Némi szerencsével ki lehetett volna húzni gól nélküli döntetlennel, de el kell ismerni, míg az első félidőben a Ferencvárosnak volt több lehetősége, a fordulást követően az Olympiakosz volt a veszélyesebb. A zöld-fehérek védelme nem bírta ki kilencven percen át a rá nehezedő nyomást, a marokkói Ajub el-Kabi góljánál többen is lemaradtak emberükről.

Még sincs ok a szégyenkezésre!

A Ferencváros ismét bebizonyította, nemzetközi színtéren is állja a sarat, újabb olyan együttesnek volt méltó ellenfele, amely költségvetésben és európai tapasztalatban is előrébb jár nála.

Ibrahim Cissé lát esélyt a továbbjutásra

Ahhoz, hogy a magyar bajnok megússza egyetlen kapott góllal a csütörtök esti mérkőzést, Dibusz Dénes újabb bravúrjai és Ibrahim Cissé remek védekezése (is) kellett. A francia hátvéd remekül kamatoztatta gyorsaságát, többször is lendületből érkezve tartóztatta fel a görögök támadóit.

Sokat kellett melózni hátul, a lábaim alaposan elfáradtak, de ez a feladatom, tettem, ami tőlem tellett – mondta lapunknak Ibrahim Cissé. – Sok kemény párharcot kellett vívni a csatárokkal, nem egyszer kellett kisegítenünk hátul egymást, ám ez a mérkőzés is bizonyította, mennyire egységesek vagyunk. Jól kezdtük a meccset, Varga Barnabás fejese után néhány másodpercig úgy érezhettük, megszereztük a vezetést, pocsék érzés, amikor azt látjuk, hogy a gólt érvényteleníti a játékvezető. Ilyenkor nagyon észnél kell lenni a pályán, nem szabad, hogy elterelje a gondolatainkat… De nem zuhantunk össze, továbbra is magabiztosak voltunk, és az ellenfél sem tagadta, az első félidőben jobbak voltunk náluk.”

Korábban Samy Mmaee beszélt róla, mennyire kedvel hátul Ibrahim Cissé párjaként futballozni, a francia játékos leigazolását követően rövid idő alatt egymásra hangolódtak. A két futballista az Olympiakosz otthonában is jól kiegészítette egymást.

Samy nagyon jó játékos, élmény mellette futballozni. Higgadt, sosem esik pánikba, és az is megkönnyíti a dolgunkat, hogy hátul franciául tudjuk egymást irányítani. A hétköznapokban is jól kijövünk, mondhatom, barátok vagyunk, remélem, a visszavágón egyszer sem hagyunk ki hátul. Összességében bizakodó vagyok, Athénban egy góllal kaptunk ki, a visszavágón igenis képesek lehetünk legyőzni az Olympiakoszt és kiharcolni a továbbjutást.”

Mohammed Abu Fani gyerekként erről álmodott

Hátul Ibrahim Cissé tett ki magáért, a középpályán Mohammed Abu Fani dolgozott rengeteget.

„Nem nyertünk, úgyhogy nincs okom az örömre – mondta az izraeli légiós. – Magas színvonalú és intenzitású találkozó volt, minden egyes labdáért meg kellett harcolni, sajnálom, hogy az első félidőben nem sikerült gólt szerezni, hiszen akkor több lehetőségünk is adódott. Csalódott voltam a lefújást követően, de próbáltam magam azzal vigasztalni, hogy olykor egészen jól futballoztunk, és hátravan még a második összecsapás, a budapesti visszavágón kijavíthatjuk a mostani vereséget. Ezekért a pillanatokért, mérkőzésekért dolgozunk. Athénban alaposan elfáradtam, mindent kiadtam magamból, de már a hazafelé vezető úton elkezdtem gyűjteni az erőt, hogy a második meccsre tökéletes állapotba kerüljek. Csodás érzés ilyen hangulatú mérkőzéseken pályára lépni, gyerekként erről álmodtam!”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Olympiakosz (görög)–Ferencváros 1–0 (0–0)
Pireusz, Karaiszkakisz Stadion, 32 000 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
Olympiakosz: Paszhalakisz – Rodinei, Ndoj, David Carmo, F. Ortega – Joao Carvalho (Jovetics, 78.), Alekszandropulosz (A. Horta, 62.), Hezze – Fortunisz (V. Iborra, 90+2.), El-Kabi (El-Arabi, 90+2.), Maszurasz (Podence, 62.). Vezetőedző: José Luis Mendilibar 
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, I. Cissé, C. Ramírez – Makreckis, Maiga – Zachariassen, Abu Fani (Besic, 81.), Marquinhos (Ben Romdan, 75.) – Varga Barnabás (Pesics, 75.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics 
Gólszerző: El-Kabi (83.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik