Ekl: a Fradi ellenfelénél áll a bál, az edző összeveszett a klub vezetőségével

D. Á.D. Á.
2024.02.07. 21:48
Fotó: Getty Images
A portugál A Bola értesülései szerint Carlos Carvalhal távozik az Olympiakosz vezetőedzői posztjáról, miután összekülönbözött a pireuszi klub vezetőségével. A lap információját több görög médium is átvette, a portugál Record azonban saját értesüléseire hivatkozva cáfolta a Carvalhal távozásáról szóló hírt.

 

Úgy látszik, igencsak instabil a helyzet az Olympiakosznál, Carlos Carvalhalt ugyanis csupán két hónapja, december elején nevezték ki a görög együttes élére.

A feszültséget állítólag nemcsak a Panathinaikosztól vasárnap elszenvedett bajnoki vereség (0–2) váltotta ki, hanem az is, hogy a tréner honfitársa, Pedro Alves sportigazgató – szintén személyes viták miatt – felmondott. Az Olympiakosz hétfőn a hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a korábbi sokszoros válogatott támadó, Darko Kovacsevics veszi át Alves helyét.

A görögök február közepén, bő egy hét múlva játszanak az FTC-vel az Ekl-ben a legjobb 16 közé jutásért.

Minden más foci
2024.01.25. 19:50

Az angol harmadosztályból igazolt, a Portótól pedig kölcsönvehet a Fradi Ekl-ellenfele

Az Olympiakosz 18 millió euróért végleg megvásárolhatja David Carmót a portugál csapattól.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT
1. MÉRKŐZÉS
Február 15., csütörtök
18.45: Olympiakosz (görög)–FTC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓ
Február 22., csütörtök
21.00: FTC–Olympiakosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
9 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
11 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
12 órája

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
18 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Leandro: Kár, hogy Bragában nem volt esélyünk

Európa-liga
2026.03.19. 15:25
Ezek is érdekelhetik