Volt egyszer egy öttusa – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 23:14

Az újkori olimpiák megálmodója, Pierre de Coubertin úgy gondolta, hogy a játékok műsorán mindenképpen szükség van egy olyan sportágra, amelyben a versenyzőknek ötvözniük kell az erőt, az állóképességet és a technikai tudást, így jött létre az öttusa, a modern pentatlon. Megszületését a hírvivő legendája ihlette, ami most, több mint száz évvel az 1912-es stockholmi olimpiai bemutatkozás után szerény módosításon esett át – decemberre megszülethet az új legenda s vele a postástusa, avagy a modern postatlon. Eszerint a futár, akinek üzenetet kellett eljuttatnia az ellenséges vonalakon keresztül, biciklire pattan, tekerés közben megtámadják, meg kell vívnia az ellenséggel, majd pisztolypárbajba keveredik, s a biciklit kilövik alóla. Át kell úsznia egy folyón, végül futva kézbesíti a levelet a címzettnek.

Noha a hadtörténet során valóban léteztek kerékpáros alakulatok, azért a lovas harcászat valamivel nagyobb hagyományú, de inkább közelítsünk máshonnan. Egyelőre nem faktum, hogy a kerékpározás lép a lovaglás helyébe, csak az, hogy utóbbit „kivezetik” a 2024-es párizsi ötkarikás játékok után a sportágból. Mindezt néhány ember, a nemzetközi szövetség (UIPM) végrehajtó bizottsága döntötte el titokban, nem merve nagy plénum, a szervezet kongresszusa elé vinni a dolgot; azt hiszem, erre mondják azt, hogy a demokrácia megcsúfolása. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, személy szerint nem sírom vissza a „régi szép időket”, úgy vélem, az öttusa már a XX. században sem számított modernnek, annál inkább hősiesnek és a tradíciók hordozójának. Valószínűleg ezt az igazi arcát kellene hangsúlyozni a folyamatos ötletelés helyett/mellett, s nem erőszakosan a tömegsport jelleg felé tolni, ami soha az életben nem lesz.

Ne tagadjuk, az újító törekvések némelyike bevált, hiába berzenkedett bevezetésüknél a többség, maga az olimpiai, világ- és Európa- bajnok Vörös Zsuzsanna mondta például a futás és a lövészet összevonása, a laser run megalkotása kapcsán: „Akkor lázadtunk, de nem értünk el vele semmit, és véleményem szerint jót tett a sportágnak a döntés, látványosabb lett tőle.” Mi, magyarok az idők folyamán mindig tudtunk alkalmazkodni a még oly katartikus változásokhoz is, gyakorlatilag az összes lebonyolítási formában ott szerepeltünk az elitben. Ám ezúttal nem ráncfelvarrásról beszélgetünk, hanem – lehetetlen elégszer hangsúlyozni – egy másik sportág megalkotásáról. Aki a mostanit űzi, még mintegy két és fél évig teheti, aztán mehet a levesbe, ami lókolbásszal az igazi.

Egyébként még van négy tusa, azokat is lehet cserélgetni, ám ettől még a modern pentatlon 2024-ben, 112 évesen elhalálozik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik