Öttusa: az agrárminiszter megdöbbent a szövetség döntésén

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 19:27
null
Többen is ellenzik a szövetség döntését (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást.

Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: „nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel.”

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek – idézte fel.

Mint hangsúlyozta, az öttusasportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: „a ló által a lovaglás volt az öttusasport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is.”

Nagy István úgy fogalmazott: „mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusasport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át.”

Mint kifejtette, „a ma világát belengő láthatatlan szörny” évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is, nevesül az öttusa sportágat.

Nagy István bejegyzésében idézte Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint „ha a sport templomába belépsz, hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát”.

Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor „megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatására”.

Úgy vélte továbbá, hogy a sport egy viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és lelket. Tágabb értelmezésben – folytatta Nagy István – a sport az a nemzetet összetartó, nemzetet felemelő és nemzetet egészségben tartó erő, amely – mint rámutatott – mással nem pótolható.

„Az öttusasportot pontosan az emberi teljesítőképesség sokoldalúsága emelte arra a megtisztelő szintre, amelyet úgy tudunk legfrappánsabban megnevezni, hogy az öttusázók a sportág polihisztorai” – emelte ki.

„A lovas versenyág nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző. Az öttusasportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlény, és nem egy élettelen közeggel vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés”
– zárta bejegyzését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik