Vívás: kedden műtik meg Márton Annát – 9 hónap a felépülés

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.09.19. 18:40
null
Márton Anna tavaly december óta sérülten versenyzett (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Decemberben szakadt el a térdszalagja, azóta sérülten vívott Márton Anna: az olimpiai negyedik kardvívót kedden műtik meg Németországban.

 

Térdszalag nélkül még a járás is nehéz, hogy Márton Anna (BVSC-Zugló) hogyan tudott vívni a decemberi országos bajnokságon elszenvedett sérülése óta, hónapokon keresztül felvetődött a sportszeretők körében.

De tudott.

Mi több, Gárdos Gábor tanítványa térdszalag nélkül nyerte meg a koronavírus-járvány miatt alaposan „megszaggatott” versenynaptárban benne maradt egyetlen viadalt, a budapesti vk-t.

És sokszor fogát összeszorítva készült – a tokiói olimpiára.

„Nagyon sok hullámvölgy volt ebben a hat hónapban, már eleve nehéz volt meghozni azt a döntést is, hogy műtét nélkül neki merjek-e vágni az olimpiai felkészülésnek, bár valójában nem volt választásom, mert vagy így, vagy sehogy…” – mindezt már az ötkarikás játékok egyéni küzdelmeinek végén nyilatkozta Márton Anna. Igen, azután a verseny után, amelynek már az első asszójában megtörtént a baj: alig kötött be a 32-es táblán vb-bronzérmesünk argentin ellenfele ellen, amikor máris a földön találta magát. Kiugrott a bal térde…

Ha ehhez hozzátesszük, hogy az olimpia előtt egy hónappal még a bokaszalagja is elszakadt, végképp nyomatékosíthatjuk: valóban heroikus küzdelemben ért oda Tokióban Márton Anna a negyedik helyre.

Vasárnap pedig Németország felé vette az irányt: az elkerülhetetlen műtétre kedden Stuttgartban kerül sor.


„Németország legjobb térdspecialistája műt meg kedden
– árulta el lapunknak Márton Anna, aki mesterével, Gárdos Gáborral utazott Németországba. – Nagyon jókat hallottam erről az orvosról, több labdarúgó térdét operálta már. Az elszakadt keresztszalagot saját combhajlító izmommal pótolják a műtét során, s a tervek szerint pénteken már utazhatunk is vissza Magyarországra.”

Márton Anna teljes gyógyulása kilenc hónapot vesz igénybe, persze ez nem jelent mozgás nélküli időszakot. Hogy a pástra mikor térhet vissza a magyar kardvívó, még nem tudni, de „ezúttal ezt nem fogom erőltetni, mert sokkal fontosabb, hogy teljesen felépüljek.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik