Vívás: Boczkó ismét tagja az Európai végrehajtó bizottságnak

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 15:23
null
Boczkó Gábor ismét tagja az Európai végrehajtó bizottságnak (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Vívószövetség (ECF) Szocsiban zajló tisztújító kongresszusán Boczkó Gábort ismét a végrehajtó bizottság tagjává választották – közölte az MTI.

Az idén fennállásának harmincadik születésnapját ünneplő szövetség hétvégi tanácskozásán szombaton került sor a tisztújításra. Amint arról Tamás Henriette, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek beszámolt, a szavazás első körében magas szavazati aránnyal Boczkó Gábort ismét beválasztották a vezető testületbe.

Az olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, a magyar szövetség sportigazgatója versenyzői pályafutásának befejezése óta, 2017 júniusától tagja a végrehajtó bizottságnak, és a mostani voksolás eredményeként folytathatja munkáját.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik